Pesti Srácok

A Jobbik alapítója szerint a Gyurcsányt szolgáló Jakab elárulta és megcsúfolta a 2006-os magyar ellenállást

A Jobbik alapítója szerint a Gyurcsányt szolgáló Jakab elárulta és megcsúfolta a 2006-os magyar ellenállást

A Jobbik korábbi tagjait megdöbbentette, hogy a párt jelenlegi elnöke, Jakab Péter az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek minapi vitájában ribilliónak nevezte a 2006-os, drámai eseményeket. Novák Előd, a párt alapítója a Magyar Nemzetnek hangsúlyozta, hogy 2006-ot ribilliónak nevezni a magyar ellenállás megcsúfolása.

Novák Előd a lap kérdéseire reagálva hangsúlyozta, hogy a Jobbik a 2006-os események nyomán megerősödött nemzeti radikális ellenállásnak köszönheti parlamentbe jutását, most mégis a rendőrterror legfőbb irányítója, Gyurcsány Ferenc vezeti az elvtelen balliberális szivárványkoalíciót, amelynek a párt is részese.

– vélekedett Novák Előd. A Magyar Nemzet megszólaltatta Gaudi-Nagy Tamást is, aki szerint

PestiSracok facebook image

Hozzátette: a Jakab-féle Jobbik árulási folyamatának betetőzését látja abban, hogy a párt szövetségbe forrt azokkal, akikezt a kegyetlen, emberi jogokat sárba tipró és magyarellenes rendszert működtették. A lap felidézte, hogy a miniszterelnök-jelölti vitában Jakab Péter azt mondta: egy kormányváltás esetén az első héten minden olyan törvényt és jogszabályt hatályon kívül kell helyezni, ami lehetővé tette a pártállam kiépítését, a pártállam vezetőit pedig meneszteni kell.

– idézte a Magyar Nemzet a pártelnököt. A Magyar Nemzet azon kérdésére, hogy Jakab miért menesztené a rendőrség jelenlegi vezetését, illetve kiket találna alkalmasnak helyettük, a Jobbik sajtóosztálya közölte: a jelenlegi elnyomó rendszer leghűségesebb kiszolgálóival és támaszaival nem kívánnak majd együtt dolgozni, az állomány megkérdőjelezhetetlen felkészültségű és tisztességű szakembereinek munkájára viszont számítanak. A pártelnök ribilliós kiszólásáról pedig meglehetősen zavarosan és ellentmondásosan úgy fogalmaztak:

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.