Pesti Srácok

A Jobbik szerint Simonka György ügye a világ összes kérdésére, sőt, még a nem létezőkre is választ ad

A Jobbik szerint Simonka György ügye a világ összes kérdésére, sőt, még a nem létezőkre is választ ad

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint koncnak dobták oda Simonka György fideszes politikust, hozzátéve, feltehetőleg nem azok miatt a korrupciós cselekmények miatt járnak el a honatya ellen, amelyeket ő minden valószínűség szerint elkövetett. Szilágyi sajtótájékoztatóján ugyan nem támasztotta alá, de elmondta, hogy Magyarország költségvetése súlyos gondokkal küzd, a pártján belül kibontakozó mutyicunamiról ugyanakkor szemérmesen hallgatott.

Szilágyi György (képünkön) szerint Polt Péter legfőbb ügyész elmúlt nyolc évi tevékenysége alapján mindenkit megdöbbentett, hogy megvádolták Simonka György fideszes képviselőt. Száz és száz ilyen ügy van a Fidesznél, száz és száz ilyen ügyben tett a Jobbik is az elmúlt nyolc évben feljelentést – jelentette ki, hozzátéve, az ügyészség igyekezett eltussolni azokat az eseteket, ahol kormánypárti érdekeltséget vélt felfedezni. A képviselő lehetséges magyarázatokként említette: a kormánypártnak és a miniszterelnöknek hivatkozási alapra volt szüksége az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozója előtt, hogy Magyarországon üldözik a korrupciót, vagy arra, hogy nincsen szükség az Európai Ügyészséghez csatlakozásra, hiszen a problémák idehaza is kezelhetőek. Legnyomósabbnak indokként azt említette, hogy a költségvetés – a Jobbik szerint – súlyos hiányát próbálják kezelni. Megjegyezte: a büdzsé problémáját az okozza, hogy Brüsszelben számos magyarországi számlát nem fogadnak be, mondván, mivel szerintük alig van szabályosan megvalósított pályázat Magyarországon, és azokban is túl sok a korrupciógyanús ügy. A Jobbik állítólagos fekete pénzeire vonatkozó kérdésre Szilágyi György közölte: a felvetésre pénteken induló, Rágalominfó című sajtótájékoztató-sorozatukon válaszolnak, amely a saját témáiktól eltérő kérdések megválaszolására szolgál.

Forrás: MTI. Fotó: Jobbik.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?