Pesti Srácok

A "jobboldali" Márki-Zay Gyurcsányékkal együtt csökkentené az egyházak támogatását

A "jobboldali" Márki-Zay Gyurcsányékkal együtt csökkentené az egyházak támogatását

Gyenge lábakon áll a Márki-Zay Péterről kialakított "valódi konzervatív" kép. A Demokratikus Koalíció és a "csalódott fideszes" etalonjaként beállított Márki-Zay kézfogója jelzi: egy újonnan felálló baloldali kabinet nem gördítene akadályokat az egyházi támogatások megkurtítása elé.

Az előválasztás végeztével nemcsak az derült ki, kiket indít az ellenzéki összefogás 2022-ben az egyéni választókörzetekben, hanem az is, hogy Márki-Zay Péter személyében egy magát konzervatív-kereszténynek tartó politikus mint miniszterelnök-jelölt vezeti majd a baloldal listáját. Az ellenzéki összefogás (DK, MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik) politikai konstrukciója önmagában is egymással versengő pártokat takar, amely ha hatalomra kerül, instabil kormányzást eredményezhet. Az ellenzéki pártok ideológiai távolsága (polarizációja) ugyanis elvileg igen széles, ami nem segíti a kormánypolitikák folytonosságát. És ugyancsak a vallott értékek sokszínűségéből adódik a szakpolitikai megoldási javaslatok tömkelege, amelyeket érdeksérelmek nélkül szinkronizálni nemigen lehetséges – írja a Mandiner. Nem véletlen tehát, hogy a hatpárti egyeztetések (a Márki-Zay által alapított Mindenki Magyarországa Mozgalmat kihagyva) csupán egy minimumprogram kidolgozásáig jutottak el eddig. Ez a Közös Alap. Ugyan az előválasztásokat követően az ellenzéki pártok bejelentették: a végleges kormányprogram az újdonsült jelöltjük, a hódmezővásárhelyi polgármester vezetésével készül, a fentebb említett fragmentáltság és polarizáltság miatt a szereplőknek engedniük kell, döntő befolyása miatt pedig a legerősebb szava a DK-nak lehet. Az ellenzéki összefogás színezetéből adódóan a legnagyobb visszalépést a magát konzervatívnak, kereszténynek és civilnek aposztrofáló Márki-Zaynak kell megtennie.

– idézte a Mandiner az Azonnalinak adott interjújában Márki-Zay Péter szövetségeseinek, a párbeszédes Szabó Tímeának és a DK-s Vadai Ágnesnek azon javaslatára adott reakcióját, amely szerint bizonyos esetekben (pedofília) felül kell írni a gyónási titkot. De nem csupán a gyónási titkok liberalizálására tett javaslat jelzi, hogy a magát kereszténynek tartó miniszterelnök-jelölt szövetségese, a Gyurcsány-párt egyházellenes politikát folytat. 2019. tavaszán a DK országgyűlési képviselője, Arató Gergely parlamenti felszólalásában arról értekezett, hogy negyedével csökkentené az egyházi fenntartású oktatási intézmények számát, mivel azokba a szülők nem „lelkiismereti okokból”, hanem a megnövekedett állami donációkra való tekintettel küldik gyermekeiket. Aratót megelőzően a Gyurcsány-párt akkori európai parlamenti (EP) képviselője, a VII. kerület jelenlegi polgármestere, Niedermüller Péter kifogásolta a református intézmények állami támogatását. Nem kell visszamenni sokat az időben, amikor maga a pártelnök jelentette be: ha hatalomra kerülnek, azonnal felmondanák az úgynevezett Vatikáni Szerződést. A kontraktus második cikke így szól:

PestiSracok facebook image

Gyurcsány tehát 2013-ban is úgy gondolta, mint azt kormányzása idején több alkalommal megkísérelt: minél jobban megkurtítani az állami donációt. A Mandineren megjelent cikk szerzője továbbá felvetette, hogy kérdéses miként alakulnak a következő hetekben az ellenzéki tárgyalások, azonban egy magát jobboldalinak, kereszténynek tituláló politikusnak kulcsfontosságú terület az állam és a keresztény egyházak kapcsolata. Viszont Márki-Zay és Gyurcsány kézfogója azt vetítheti előre, hogy előbbi a miniszterelnöki bársonyszékért cserébe készen áll elveinek részleges feladására, máskülönben kormányzásképtelenség lépne fel.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?