Pesti Srácok

A jövő évet egy rendkívüli ülés összehívásával kezdi a MOK az új egészségügyi törvénycsomag miatt

A jövő évet egy rendkívüli ülés összehívásával kezdi a MOK az új egészségügyi törvénycsomag miatt

Jövő év elejére összehívja a rendkívüli országos küldöttgyűlését a Magyar Orvosi Kamara (MOK), amely azt kifogásolja, hogy a kormány nem vette figyelembe az észrevételeiket az egészségügyi törvénycsomag átalakítása előtt. A MOK egy gyors felmérést készített az üggyel kapcsolatban és a válaszadók 96 százaléka érezte úgy, hogy a jelen helyzetben szükség van a küldöttgyűlés összehívására. Továbbá 4500 orvos nyilatkozta azt, hogy hajlandó letétbe helyezni a felmondását, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunka szerződéseikről állították ugyanezt.

Egyelőre még nem gyűjtjük a felmondásokat, a cél pusztán a szándék felmérése volt – közölte Álmos Péter, aki hozzátette:

A következő lépésük pedig az lesz, hogy arra fogják kérni a köztársasági elnököt, hogy küldje vissza a jogalkotóknak megfontolásra a törvénycsomagot annak érdekében, hogy olyan döntés szülessen, ami mögött szakmai konszenzus van.

Árendás a legnagyobb problémának az elfogadott törvénycsomaggal kapcsolatban azt tartja, hogy

Kiemelte továbbá, hogy nincs ellenükre a minőségértékelés szerinti jövedelemeltérítés, de szerinte az államtitkár ezzel kapcsolatban folyton a mennyiségről beszélt miszerint, többet kellene dolgoznia az orvosok 5 százalékának, akik a béremelés után kevesebb munkát végeztek. Majd kiemelte:

Forrás: Népszava, fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.