Az Európai Bizottság által a hazai uniós pénzek felhasználásának ellenőrzésével megbízott Altus Zrt. tulajdonosának, Gyurcsány Ferencnek a miniszterelnöksége idején történt meg a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb politikai botránya: a baloldal és a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori irányítója, Laborc Sándor lepaktált a több leszámolásos gyilkossággal is összefüggésbe hozott Portik Tamással. Az Energol-vezér Gyurcsányék tántoríthatatlan támogatójaként tüntette fel magát és minden szolgálatát felajánlotta a szocialistáknak. A közös cél, az akkor ellenzékben lévő fideszes politikusok lejáratása volt. Ezen kívül írásunkban foglalkozunk még a bukott miniszterelnök üzleti köréhez tartozó egykori SZDSZ-es káderrel, Virág Attilával, illetve ugyancsak a Gyurcsány-klánhoz közelálló volt MVM-vezérrel, Tombor Antallal is.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Folytatjuk az Altus Zrt. bűnös múltjával, valamint a cégcsoporthoz köthető vállalkozások, személyek kapcsolati hálójának feltérképezésével foglalkozó cikksorozatunkat. Korábbi írásainkban (amiket itt és itt elolvashat) arra hívtuk fel a figyelmet, hogy nagy hibát követett el az Európai Bizottság azzal, hogy a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Altus Zrt-t bízta meg az uniós támogatások magyarországi felhasználásának ellenőrzésével. Megírtuk, az 1992-ben alapított Altus közvetve több vonalon is összeért a magyar olajmaffia legsikeresebb és legerőszakosabb szervezett bűnözői körével, az Energol Rt-vel. Azzal az olajos céggel, melyhez az egész országot megrázó leszámolásos gyilkosságok köthetőek. Ezek közül az egyik a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, aminek megrendelésével a cég alapítóját és volt marketingigazgatóját, Portik Tamást vádolják. A másik, szintén Portikhoz köthető, a társadalmat ugyancsak megbotránkoztató merénylet a Fenyő-gyilkosság volt, melynek felbujtója több tanúvallomás szerint is az Energol igazgatójának közvetítésével ölette meg 1998-ban Fenyő János médiacézárt. Korábbi írásunkban azt is megemlítettük, hogy az Energol Rt. egyik fő kőolaj beszállítója a 90-es évek közepén-végén az ETL Rt. volt, amely kapcsolatban állt azzal a Fortus Rt-vel, amit a Gyurcsány-klánhoz kötött Altus Rt. a Magyar Villamos Művekkel hozott létre 1995 szeptemberében. Kiemeltük azt is, hogy Gyurcsány nem csak cégein, hanem egyik fő bizalmasán, Szűcs Erikán keresztül is összeért Portikék olajvállalkozásával, mivel a volt családügyi és szociális miniszter 1996 és 1998 között felügyelőbizottsági tag volt az energolosokkal üzletelő ETL Rt-ben.
Medgyessy segítségével privatizálták a céget
Szűcs Erika a kétezres évek elején az Altus érdekkörhöz tartozó Perfekt Rt. területi igazgatója is volt, amit 1995 decemberében a Gyurcsány Ferenc anyósával, Apró Piroskával kiváló viszonyt ápoló akkori pénzügyminiszter, a D-209-es ügynök Medgyessy Péter hozzájárulásával úgynevezett egyszerűsített privatizáció keretében szerzett meg Gyurcsány cége és az Eurohand tanácsadó cég. A pályázatra egyedül ők jelentkeztek, 321 millió forintos ajánlattal – írta meg egy korábbi cikkében a HVG. Ebben a cégben lett igazgató Virág Attila is, aki éppen a privatizáció idején volt az APV Rt. igazgatóságának elnökhelyettese. Virág egyébként, több, Gyurcsány Ferenchez köthető cégben is felbukkant: köztük az Altusban 1999 és 2002 között volt igazgatósági tag, illetve a már említett Perfekt Rt-ben is hasonló posztot töltött be 2002-ig. A Tocsik-ügy kapcsán elhíresült, az SZDSZ egyik korábbi pénzügyi háttérembereként is ismert vállalkozóról a Magyar Nemzet azt írta, hogy egy időben szinte mindent tudott a liberálisok pénzügyeiről, jól ismerte a botrányos székházprojektjük részleteit is. A Perfekt Rt. a korábban szabaddemokrata vezetés alatt álló zuglói önkormányzat költségvetésének auditora volt, amikor elképesztően alacsony áron adták el az SZDSZ-es pártcégnek a kerület egyik értékes, Gizella utcai villáját székház céljára. A vállalkozás értékelte fel a Mérleg utcai volt székházat is, mielőtt apportálták a párt cégébe, amelynek jogutódja azután Zugló önkormányzatától potom áron szerezte meg a Gizinek becézett pártközpontot – jegyezte meg a napilap.
Lepaktáltak az olajos alvilággal
A Perfekt Zrt-ben a kémkedéséért első fokon börtönbüntetésre ítélt volt titokminiszter, Szilvásy György igazgatósági tagsági, illetve 2000-től 2002-ig vezérigazgatói pozíciót is betöltött. Gyurcsány egykori legfőbb politikai bizalmasa kapcsán érdemes kiemelni, hogy minisztersége alatt találkozott két ízben is a Nemzetbiztonsági Hivatalt korábban irányító Laborc Sándor az Energol Rt. gyilkosságokkal vádolt volt vezetőjével, Portik Tamással. A volt NBH főnök a Portik-Laborc tényfeltáró albizottság megállapításai szerint súlyos szakmai hibát vétve többedmagával személyesen ült le kétszer is tárgyalni a maffiafőnökkel. A találkozók alkalmával Portik Tamás hű baloldaliként, az MSZP tántoríthatatlan támogatójaként tüntette fel magát és minden szolgálatát felajánlotta a szocialistáknak és Laborc Sándornak. A közös cél, az akkor ellenzékben lévő fideszes politikusok lejáratása volt. Az első célszemélyek a PestiSrácok.hu értesülése szerint Kósa Lajos, Kövér László, Rogán Antal és Lázár János voltak. A találkozók hiteles, anonimizált jegyzőkönyve ITT, míg a PestiSrácok.hu postaládájában landolt, anonimizálatlan és hitelesnek tűnő verzió ITT olvasható el.
Szilvásy az olajmaffiózót mentegette
Szilvásy mindvégig tagadta, hogy tudott volna a beszélgetések tartalmáról és a bűnös összjátékról, bár ez nem tűnik túl hihetőnek. Ahogy az sem, amikor arról nyilatkozott, hogy 2008-ban, még titkosszolgálatokat felügyelő miniszterként nem volt tisztában Portik előéltével. Egy pár évvel ezelőtti televíziós interjújában még mentegette is a maffiózót, mondván, Portik ugyanolyan erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezett, mint a többi tisztességes állampolgár. Szilvásyt a Portik-Laborc bizottság volt vezetője, Mile Lajos cáfolta, aki szerint kizárt, hogy Gyurcsány bizalmi embere ne lett volna tisztában Portik múltjával. De az olajügyekben oknyomozó, az energolossal korábban jó kapcsolatban álló, 2007-ben megvert újságírónő, Kármán Irén is ellentmondott Szilvásynak. A dokumentumfilmes néhány éve blogjában azt írta: amikor a megveretése után találkozott Szilvásy Györggyel, az akkor hivatalban lévő miniszter Portik Tamással való kapcsolatáról faggatta. Kármán Irén utalt rá: Szilvásy nagyon is tisztában volt a maffiavezér előéletével.
Állami csúcsvezető a Fortus Rt-ben
Korábbi cikkünkben szóltunk arról is, hogy az Altus által alapított, az ETL-el üzletelő Fortus Rt. felügyelőbizottságának tagja volt Gyurcsány, aki éppen az Energol-ügy kezdetén, 1997 május 21-én szállt ki az olajos cégből. Nos, vele együtt hagyta ott az rt-t az a Tombor Antal is, aki az Opten adatai szerint öt nappal később már a Magyar Villamos Művek, 2000-től pedig a Mavir Zrt. vezérigazgatója lett. De ahogy az ábrán is látható, egy évtizeddel korábban, 1991 júliusától 1992 május végéig a Nemzetközi Villamosenergia Szállítási Rt. igazgatósági tagja is volt, illetve 1999-től 2002-ig az MVM OVIT-nak az elnöki tisztségét is megszerezte.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS