Pesti Srácok

A kneszet megszavazta a 2005-ös kitelepítés visszavonását Ciszjordánia északi részén

A kneszet megszavazta a 2005-ös kitelepítés visszavonását Ciszjordánia északi részén

Az izraeli parlament, a kneszet megszavazta a telepeseket 2005-ben Ciszjordánia északi részéből kitelepítő törvény visszavonását.

A végső szavazáson 31:18 arányban elfogadták annak a törvénynek a visszavonását, amely alapján 2005-ben kitelepítettek négy telepesfalut Ciszjordánia északi részéből, Szamáriából. Az indítványt támogatta több, az ellenzékhez tartozó jobboldali képviselő is. Az új törvény alapján az Ariel Saron miniszterelnök idején Észak-Ciszjordániában felszámolt Homes, Ganim, Kadim és Sanur telepesfalvak területére elvileg visszatérhetnek az izraeliek.

Az új törvény életbe lépéséhez a továbbiakban az izraeli hadsereg központi parancsnokságának is engedélyt kell adnia az izraeli állampolgárok visszaköltözéséhez. Ha ez megtörténik, az egykori kitelepítési törvény hatályon kívül helyezése megerősíti a koalíció azon erőfeszítéseit, hogy legalizálják a jelenleg Homes helyén elfoglalt törvénytelen előőrsöt és az ott épült jesivát, amelyet 2005 óta többször is megpróbáltak helyreállítani a jobboldali telepesek. Homes a legfelsőbb bíróság határozata szerint palesztin magánterületen épült, legalizálásához az izraeliekre vonatkozó helyi beutazási korlátozások visszavonása is szükséges, melyet szintén a katonai hatóságok hoznak meg. 2005 nyarán, Ariel Saron miniszterelnöksége idején, Izrael felszámolta összes települését a Gázai övezetben, és négy telepesfalut Ciszjordánia északi részén.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Alaa Badarneh

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.