A kommunista propagandától a dokumentumhamisításig – Egy balliberális sztártörténész portréja

Neve talán ismerősen csenghet néhány olvasónak, de érdemes feltenni a kérdést: ki is valójában Karsai László, akit az amerikai média – egyébként magyar, CEU-n tanult újságírója – „független történészi szaktekintélyként” mutat be? Karsai László a múlt rendszerben fontos szerepet betöltő kommunista családból származik. Apja, Karsai Elek is történész volt, párttag, aki számos kommunista propagandamunkát írt. Példának okáért 1956-ban, amikor a nemzet a szabadságáért küzdött, Karsai Elek azzal volt elfoglalva, hogy a párt irányvonalának megfelelő könyveket adjon ki a hivatalos kommunista könyvkiadócégnél, a Szikránál.

A könyv kizárólag a Horthy-rendszer negatív aspektusaival foglalkozik, köztük a fehérterrorral. Karsai Elek azonban kommunista propagandistaként lelkes szolgája volt a hidegháborúban Izrael-ellenes kommunista kormánynak: a könyv a fehérterrort a cionisták nyakába varrja. A cionisták – akiknek bűne az volt, hogy Horthyhoz fordultak beadvánnyal 1919-ben – „keresték a megegyezést az ellenforradalom legvérengzőbb hordáival”, „a cionisták az uralkodó osztályok összefogását keresik a forradalmi veszéllyel szemben” – írja a könyv. Nem világos, hogy a szöveg Karsai Elek vagy társszerzője, Nemes Dezső műve, de mindenesetre Karsai Elek a nevét adta hozzá.

Apjának kommunista történészi sikereit követően logikus döntés volt, hogy fia, László is történész legyen. MTMT-oldala szerint életének első tanulmányát a Magyar Filozófiai Szemle 1980-as évfolyamában közölte: a munka a marxista világnézet iskolapéldája volt. Karsai, aki manapság szereti magát liberálisként lefesteni, itt még olyan keményvonalas kommunistákra hivatkozott, mint Marx, Engels és Lenin. (Utóbbi ráadásul koncentrációs táborokat is állított a Szovjetunióban, de úgy néz ki, a haláltáborok csak akkor zavarják Karsai Lászlót, ha azokat nem a történelmi baloldal üzemeltette.)

Olvassunk bele Karsai cikkébe, melynek címe: Marx és Engels a nemzeti kérdésről! Tanulmányának elején elmondja bánatát, miszerint a kérdés „marxista igényű, monografikus feldolgozása még várat magára”.

Mint írja, Marx felismerte, „hogy a nacionalizmus, a nemzetek, nemzetiségek közötti gyűlölködés szítása kiváló ideológiai-politikai fegyver a burzsoázia kezében, melynek segítségével hatásosan meg lehet osztani a nemzeti és nemzetközi munkásmozgalmat”.Azaz: minden nemzeti identitás veszélyes, mert kárt okozhat a kommunizmusnak.

Itt azonban Karsai nem állt meg. A kommunista anarchizmus atyját, Mihail Bakunyint így méltatja: „Bakunyin Prágában haladó szerepet játszott, kiáltványa őszintén forradalmi, haladó írás”. Őszintén forradalmi, haladó.

De a klasszikusok sem maradtak el: „Marx és Engels a nemzeti kérdésről szóló munkái közül azért az ír és a lengyel problémával kapcsolatosak a maradandó értékűek, mert itt sikerült a 'konkrét' európai helyzetet 'konkrétan' vizsgálni, ezért ezekből az írásaikból kiindulva, Lenin idevágó munkáit felhasználva kísérelhetjük meg az igazi marxista-leninista proletár nemzetköziség elméletét és gyakorlatát kimunkálni”. Tehát miközben Magyarország még a szovjet hadsereg távozását várta 1980-ban, a Kádár-kor őszén, Karsai lelkesen írogatta egy totalitárius diktatúra propagandacikkeit az „igazi marxista-leninista proletár nemzetköziségről”.

Karsai a rendszerváltást követően gyorsan – megannyi társához hasonlóan – liberálisnak állt. Egyik fő tétele volt, hogy a magyar jobboldal antiszemita, fasiszta. Ezt a tételt ismételgeti máig, miközben szép nemzetközi karriert futott be, immár nem Lenin-szakértőként, hanem holokauszt-kutatóként. Ezzel kapcsolatos azonban legújabb nemzetközi botránya, melyet a magyar baloldali sajtó elhallgatott.

Karsai ugyanis Molnár Judit történésszel együtt – aki fontos állami kutatói megbízásokat kapott a szocialista kormányzás alatt – 2013-ban The Kasztner Report címmel dokumentumkötetet adott ki egy Kasztner Rezső nevű zsidó ügyvédről, aki a holokauszt alatt embereket mentett Magyarországon.

Karsai dokumentumokat közölt Kasztner hagyatékából, azonban mint egy konzervatív angol-zsidó történész, Paul Bogdanor nemrég könyvében rámutatott: Karsai meghamisította a dokumentumokat, azaz fontos részeket kihagyott, a kihagyásokat pedig nem jelölte, hanem eltitkolta az olvasó előtt. (Történészek között alapvető szakmai szabály, hogy minden, eredeti forrásból való szövegkihagyást jelölni kell.)

A szóban forgó, két oldalas dokumentum megtekinthető beszkennelve Paul Bogdanor honlapján is:
http://www.kasztnerscrime.com/documents/minutes.pdf

Bogdanor friss könyvében pedig, melynek címe Kasztner’s Crime, a következő megjegyzést teszi:

Tekintsük meg a fenti linken elérhető dokumentum megcsonkított angol fordítását Karsai László könyvében! Figyeljük meg, hogy rögtön az első lábjegyzetben az szerepel: „Itt teljes egészében nyomtatjuk újra azokat a naplószerű feljegyzéseket, melyek a Jad Vasem levéltár Kasztner-gyűjteményében találhatóak.”

A Karsai által újra közölt fordítás egyszerűen megáll a kétoldalas dokumentum első oldalánál, és a továbbiakban nála teljesen hiányzanak bizonyos sorok. Ha egy történész kihagy valamit egy újranyomtatott dokumentumból, akkor illik valahogy jelezni azt, pl. így: <…>. Sőt, még egy lábjegyzetet is illik odaírni, hogy mi szerepel a kihagyott sorok helyén. A kihagyás nem jelölése azonban nem más, mint közönséges dokumentumhamisítás. Erre a neves brit történész, Paul Bogdanor rá is mutatott, ám Karsai László megúszta a lebukást a hazai szakma előtt – eddig. A jövőben remélhetőleg jobban odafigyel majd a nagybetűs Újságírói Szakma, hogy kiket szólaltat meg „történészi szaktekintélyként”.

Nyitókép: origo.hu