Pesti Srácok

A konzervatívizmus jövőjével foglalkozó konferencián szólal fel Salvini és Orbán Rómában (ÉLŐ - angolul!)

A konzervatívizmus jövőjével foglalkozó konferencián szólal fel Salvini és Orbán Rómában (ÉLŐ - angolul!)

Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal azon a kétnapos római konferencián, amelynek középpontjában a nemzeti konzervatívizmus áll. A rendezvény kiemelten foglalkozik a nemzetállamok függetlenségének, önrendelkezési lehetőségének és vallásszabadságának kérdésével az Európai Unió "uralma" alatt. Azt vizsgálják, továbbra is kívánatos-e a nemzetek szabadsága, és ha igen, mit kell tenni ennek elérése érdekében.

A konferencia beharangozójában arról írnak, mindenki számára világos, hogy Európa válaszúthoz érkezett. Egyesek szerint az Egyesült Államokban és Európában tapasztalható erősődö nacionalizmus veszélyt jelent a II. világháború után kialakult liberális demokráciákra, mások ellenben úgy vélik, a patriotizmus és a nemzetek szabadságának hangoztatása a múlt század legjobb politikai hagyományainak folytatása. A rendezvény arra keresi a választ, fenyegető veszélyt jelent -e a nemzeti konzervatívizmus, vagy éppen erény.

A konferencia külön foglalkozik a nemzetállamok függetlenségének, önrendelkezési lehetőségének és vallásszabadságának kérdésével az Európai Unió "uralma" alatt. Azt vizsgálják, továbbra is kívánatos-e a nemzetek szabadsága, és ha igen, mit kell tenni ennek elérése érdekében.

PestiSracok facebook image

A rendezvényen Matteo Salvini és Orbán Viktor mellett több neves diplomata és kutató, köztük Anna Maria Anders, Christopher DeMuth, Rod Dreher, Yoram Hazony, Ryszard Legutko, Marion Maréchal, Giorgia Meloni, Douglas Murray, John O'Sullivan és mások is felszólalnak.

Forrás: nationalconservatism.org; vezetőkép: MTI; a kép illusztráció

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.