Pesti Srácok

A korlátozások enyhítésére készül a Nyugat-Balkán

A korlátozások enyhítésére készül a Nyugat-Balkán

A nyugat-balkáni országok enyhíteni készülnek a koronavírus-járvány megfékezése érdekében korábban hozott szigorú elővigyázatossági intézkedéseken, néhány helyen már keddtől, máshol néhány napon belül. Szerbiában kinyithatnak a kisebb műhelyek, boltok és a "szobafogságra" ítélt 65 év felettiek heti háromszor félórás sétát tehetnek lakhelyük környékén.

Szerbiában az utóbbi 24 órában 6318-ról 6630-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Kedden 5 órakor lejárt az eddigi leghosszabb, 84 órás kijárási tilalom, amely a múlt pénteken 17 órakor lépett életbe. A szigorú intézkedést az ortodox húsvét miatt rendelték el, hogy az emberek az ünnep alkalmából se szegjék meg a gyülekezésre vonatkozó tiltó intézkedéseket. Ennek ellenére a rendőrség több ezer szabálysértésről számolt be a hosszú hétvégén. Keddtől a szerb kormány megkezdte a korlátozások lazítását, a 17 és 5 óra közötti kijárási tilalmat egy órával lerövidítették, és kinyithattak a kisebb műhelyek, boltok, valamint a piacok, illetve a március közepe óta "szobafogságra" ítélt 65 év felettiek heti háromszor félórás sétát tehetnek lakhelyük környékén. Koszovóban hétfőről keddre 561-ről 598-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Az egészségügyi miniszter biztatónak nevezte, hogy a fertőzés korábbi gócaiból az utóbbi 24 órában nem jelentettek újabb eseteket.

Észak-Macedóniában egy nap alatt 1207-ről 1225-re nőtt a már ismert fertőzöttek száma. Venko Filipcse egészségügyi miniszter bejelentette, hogy egyre többen gyógyulnak fel a Covid-19-en betegségből, összesen már kétszázan győzték le a fertőzést, s hozzátette, hogy "már látják a fény az alagút végén". Szkopjéban keddtől újraindul a tömegközlekedés, először azonban csak 5 és 9, valamint délután 13 és 16 óra között járnak az autóbuszok szombati menetrend szerint. Amennyiben nem emelkedik meg jelentősen a regisztrált fertőzöttek száma, úgy hamarosan a rendes menetrendet is visszaállítják.
Montenegróban keddre 308-ról 312-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Dusko Markovic miniszterelnök a válságstábtól az intézkedések fokozatos enyhítését kérte. Mint mondta, keddtől kezdődően a következő 45 nap során a szigorító intézkedések fokozatos visszavonására vagy azok mértékének csökkenésére lehet számítani. Bosznia-Hercegovinában az utóbbi 24 órában 1285-ről 1309-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Az ország több, karanténra kijelölt szállodájában is éhségsztrájkba kezdtek a fertőzöttek, mert nem tartják emberségesnek, hogy egy zárt szobában kell eltölteniük a külföldről hazatértek számára meghatározott 28 napos kötelező karantént.

Forrás: MTI/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.