Pesti Srácok

A kormány elfogadta a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs első javaslatait

A kormány elfogadta a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs első javaslatait

Elértük az öt és fél millió beoltottat, azonban a küzdelem ezzel még nem ért véget; a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs azon dolgozik, hogy a járvány utáni helyreállítás minél egyszerűbben működjön. A csoport munkája kapcsán Szijjártó Péter keddi ülésükön úgy fogalmazott: Európa leggyorsabb gazdasági újraindulása a feladat, annak érdekében, hogy az ország ki tudja aknázni azt a másfél–két hónapnyi előnyt, amelyet a sikeres oltási program gyorsaságával elért. Ennek érdekében a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs letette az első javaslatait a kormány asztalára, amelyek közül hatot már el is fogadtak.

Szijjártó Péter a tárca közleménye szerint kiemelte: minden döntés azt a célt szolgálja, hogy Magyarországon minél több beruházás jöhessen létre és minél több magyar vállalat számára váljon elérhetővé az exportpiacokon való siker.

– hangsúlyozta a miniszter. Az első elfogadott javaslat értelmében az eddigi öt megye után két újabb megyében válik lehetővé, hogy a kormány vissza nem térítendő készpénztámogatást biztosítson a vállalatoknak, már ötmillió euró alsó határtól kezdve.

PestiSracok facebook image

– mondta a miniszter. A második döntés célja, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása felgyorsuljon és minél inkább és minél gyorsabban növekedjen a kutatás-fejlesztésre alapuló gazdasági tevékenységek aránya.

– hangsúlyozta Szijjártó Péter. A harmadik döntés középpontjában az exportáló magyar vállalatok állnak. Az EXIM Bankról szóló jogszabály úgy módosult, hogy az EXIM Bank a magyar exportáló vállalatoknak olyan export-hitel biztosítást nyújthat, amelyre eddig csak néhány európai példa létezett. Ez egy olyan rugalmas export-hitel biztosítás, amelynek nyomán a magyar exportáló vállalatok a nemzetközi vetélytársaikhoz mérhető pénzügyi garanciákat kapnak az exporttevékenységük során.

Az operatív törzs negyedik döntése a munkaerőpiacra vonatkozik. A világjárvány egyik következménye, hogy a munkavállalók távmunka keretében dolgoznak. A kormány úgy módosította a távmunka és az otthoni munka szabályozását, hogy jóval rugalmasabb körülményeket hozzon létre. A munka törvénykönyvének módosításával lehetővé vált, hogy a munkáltató és a munkavállaló megegyezzen abban, hogy a munkavállaló a feladatát részben távmunkában, részben pedig helyszíni munkavégzéssel lássa el. Az ezt eddig ellehetetlenítő bürokratikus munkavédelmi és egyéb szabályokat a kormány vagy teljesen kiiktatta a rendszerből, vagy jelentősen leegyszerűsítette őket. Mindemellett a távmunkához és az otthon végzett munkához kapcsolódó elszámolási kötelezettségek is jelentős mértékben csökkentek, az előírások egyszerűsödtek.

A szintén a munkaerőpiachoz kapcsolódó ötödik döntés alapján a külföldön szakképesítést szerzett munkavállalók saját anyanyelvükön, tolmács segítségével is letehetik a vizsgákat.

– mondta a miniszter, hozzátéve: ha a munkavállalók saját anyanyelvükön, tolmács segítségével le tudják tenni a gyakorlati vizsgákat, újabb munkaerő-kínálatot nyer a magyar gazdaság.

Hatodik pontként a kormány tizenhét olyan infrastrukturális beruházás végrehajtásáról, illetve felgyorsításáról döntött, amelyek feltétlenül szükségesek újabb munkahelyteremtő vállalati beruházásokhoz. Az elektromos autóipari beruházásokhoz kapcsolódóan Gödön, Iváncsán és Debrecenben nagy infrastrukturális fejlesztések indulnak meg az út-, vasút- és közműfejlesztések tekintetében. A kaposvári ipari park infrastruktúráját olyan szintre fejlesztik, hogy további beruházásokat vonzhasson. A szikszói iparterület infrastruktúrájának fejlesztésével a borsodi térség vonzereje nő, a komáromi ipari park infrastruktúrájának fejlesztésével az elektromos autóiparhoz kapcsolódó újabb beszállítók jelenhetnek meg. Kazincbarcikán a legnagyobb magyar vegyipari vállalat által támasztott igényeknek megfelelően fejlesztik a közlekedést, emellett fejlesztik a győri repülőteret a környék beruházásvonzó képességének erősítése érdekében. Budapesten a Bosch kutatás-fejlesztési tevékenységéhez szükséges újabb infrastrukturális fejlesztéseket végeznek. Zalaegerszegen a régió egyik legnagyobb intermodális csomópontjának létrehozásához szükséges infrastruktúra létrehozása kezdődik meg. A Tatabánya–Tata–Oroszlány iparparki háromszöget is fejleszti a kormány. Komoly közműfejlesztésekbe fognak bele a jászfényszarui ipari parkban, Eger ipari parkjában és Litéren. Bük és Jánossomorja környezetében pedig olyan útépítési munkálatokat végeznek el, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a térségben újabb vállalatok telepedjenek le és újabb munkahelyeket hozzanak létre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?