Tízmillió dollárral járul hozzá Magyarország az amerikai Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány azon céljához, hogy egy múzeumot és egy kutatóközpontot építsen fel Washingtonban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter tudatta: a kormány a héten írta alá a szerződést az Egyesült Államok Kongresszusa által huszonhét évvel ezelőtt létrehozott alapítvány tervéhez való hozzájárulásról. A lengyel és magyar történelmi emlékezet közösségét mutatja, hogy a lengyel kormány is komoly összeget ajánlott fel. A miniszter kiábrándítónak tartja azokat a nemzetközi politikai törekvéseket, amelyek a kommunizmus bűneinek relativizálására és a kommunista ideológia képviselőinek mentegetésére irányulnak. A kommunista diktatúrák emberek tízmillióit gyilkolták le, nyomorították meg vagy tették tönkre az életüket; ezeket a bűnöket nem szabad feledni, és nem szabad hagyni azok mentegetését sem. A tárcavezető hangsúlyozta: fontos, hogy az utókor is megismerje a kommunizmus valódi arcát és méltó emléket állítson az áldozatoknak. Szijjártó Péter úgy fogalmazott:
Mi, magyarok, a szabadság népe fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy a szabadság földjén is legyen egy hely, amely folyamatosan emlékeztet mindenkit arra, hogy a kommunista rezsimek világszerte sok tízmillió ember haláláért felelősek.
Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS