Pesti Srácok

A kormány tízszeresére emeli a fogyatékkal élők színházlátogatását segítő forrást

A kormány tízszeresére emeli a fogyatékkal élők színházlátogatását segítő forrást

Megsokszorozódhat a fogyatékkal élőket audionarrátorokkal és jeltolmácsokkal segítő színházi előadások száma az Érzékeny színház program keretében – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.

Kásler Miklós felidézte: a kormány tízszeresére emeli a fogyatékkal élők színházlátogatását segítő pályázati forrás összegét, hogy a siketek és nagyothallók, a vakok és gyengénlátók, valamint a mozgássérültek is élvezhessék a színházi előadásokat.

– tette hozzá. Kiemelte: a kormány figyelmet fordít arra, hogy a Magyarországon élő embereknek az élet minden területén azonos jogokat és lehetőségeket teremtsen.

PestiSracok facebook image

Tapolczai Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője közölte: a támogatási keret növekedésével a korábbi, színházanként 500 ezer forint helyett 5 millió is lehet a támogatás mértéke.

– értékelt. Hangsúlyozta: a támogatásnak köszönhetően a színházak megvalósíthatják azt a – kormánynak is elsődleges – célt, hogy egyenlő esélyű hozzáférést nyújtsanak a kultúrához is.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.