Pesti Srácok

A koronavírus Delta variánsát azonosítottak a Lampedusára érkezett bevándorlók között

A koronavírus Delta variánsát azonosítottak a Lampedusára érkezett bevándorlók között

Tíz, Bangladesből származó emberen mutatták ki a koronavírus Delta variánst az utóbbi hetekben Lampedusára érkezett több ezer bevándorló között. Salvatore Martello, lampedusai polgármester nyilatkozata szerint a csoport május utolsó napjaiban kötött ki, és az érkezésük utáni tesztelésen azonosították a vírusmutációt. Jelenleg még karanténban vannak a sziget partjainál tartózkodó komphajón, ahol az érkező migránsokat helyezik el legalább tizennégy napra. A lampedusai polgármester leszögezte, hogy a Delta variánssal fertőzöttek nem érintkeztek sem a sziget lakosaival, sem turistákkal.

Matteo Salvini azonnali intézkedést követelt a kormánytól az ügyben. A Liga kormánypárt vezetője hangoztatta, hogy Olaszországnak fizető turistákra, nem pedig partjain kikötő csónakokra van szüksége. Salvini emlékeztetett, hogy év eleje óta már több mint tizenhétezer bevándorló érkezett a tavalyi év ugyanezen időszakában érkezett kevesebb mint hatezerhez képest.

Az ellenzéki Olasz Testvérek (FdI) politikusa, Fabio Rampelli, az alsóház alelnöke aggasztónak és a Draghi-kormány nemtörődömsége jelének nevezte, hogy Lampedusa alig kétszázötven férőhelyes migránstáborában továbbra is több mint ezerkétszázan szoronganak, és közöttük a Delta variánst is azonosították.

A vírusmutáció már több olaszországi tartományban jelen van egészen április óta: Lombardiában eddig nyolcvanegy esetet, Venetóban ötvenet, az olasz csizma sarkában található Bari városában húszat, Szardínián egy tucatnyit azonosítottak. A szigeten a Delta variánst egy filmforgatáson dolgozó munkacsapat tagjain mutatták ki.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.