Pesti Srácok

A koronavírus mutációja ellen is rendkívül hatásos a Pfizer/BioNTech és az AstraZeneca vakcinája

A koronavírus mutációja ellen is rendkívül hatásos a Pfizer/BioNTech és az AstraZeneca vakcinája

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) pénteken közzétett hatástanulmánya szerint rendkívül biztonságos a koronavírus elleni nagy-britanniai oltási kampányban használt két vakcina, a Pfizer és a BioNTech, illetve az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű oltóanyaga. Az Oxfordi Egyetem oltóanyag-fejlesztő csoportjának igazgatója, Andrew Pollard professzor ugyancsak pénteken közzétett tájékoztatásában közölte, hogy az AstraZenecával együttműködésben kifejlesztett vakcina hatékony a koronavírus nemrégiben Angliában azonosított variánsával szemben is.

Az Origo cikkében azt írja: az MHRA tizenhat oldalas oltásbiztonsági tanulmánya szerint, amely a január 24-éig beadott 6,9 millió első oltási dózis tapasztalatait veszi figyelembe, 22 820 visszajelzés érkezett enyhe mellékhatásokról. A felügyeleti hatóság közölte: e jelentések kivizsgálása azt az eredményt hozta, hogy mindkét vakcina esetében hozzávetőleg három ezrelék – vagyis ezerből három – a beadott oltások számához mért, a vizsgálatok által kétséget kizáróan igazolt mellékhatások aránya. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a mellékhatásokkal járó esetek elsöprő többségében is mindössze a szúrás helyén érzett izomfájdalom, néha influenzaszerű tünetek, fejfájás, borzongás, fáradtságérzet, hőemelkedés, szédülés jelentkezett.

A gyógyszerfelügyeleti hatóság a vizsgálati jelentésben kiemeli azt is, hogy ezek a mellékhatások az emberi szervezetben kialakuló normál immunreakció velejárói, csaknem minden egyéb oltásfajta beadása esetén jelentkeznek,és rendszerint egy-két nap alatt elmúlnak. A tanulmány hangsúlyozza: a Pfizer/BioNTech-vakcina esetében korábban jelzett súlyos allergiás tünetek részletes kivizsgálása azt mutatja, hogy az ilyen reakciók rendkívül ritkák, százezer beadott dózisonként egy-két ilyen esetről érkezett bejelentés. Mindezek alapján egyértelmű, hogy a koronavírus okozta Covid-19-betegség és a vele járó súlyos szövődmények kialakulásának megakadályozásával a koronavírus elleni oltások beadásának előnyei messze túlmutatnak bármelyik ismertté vált mellékhatáson – fogalmaz az MHRA pénteken ismertetett oltási hatástanulmánya.

Az Oxfordi Egyetem oltóanyag-fejlesztő csoportjának igazgatója, Andrew Pollard által ugyancsak pénteken közzétett hatásvizsgálati jelentés azt emeli ki, hogy az AstraZeneca gyógyszergyárral közösen kidolgozott, ChAdOx1 nCoV-19 nevű vakcina hasonló hatékonysággal alkalmazható a néhány hete Angliában feltűnt, B.1.1.7 jelzésű új koronavírus-variánssal szemben, mint a járványt okozó SARS-CoV-2 koronavírustörzs egyéb, korábban azonosított változatai ellen. Az először Délkelet-Angliában kimutatott új variáns a vizsgálatok szerint harminc-ötven százalékkal – egyes korábbi, azóta jórészt korrigált becslések szerint harminc-hetven százalékkal – fertőzőképesebb, mint az először kimutatott vírusvariánsok. Pollard professzor és Mene Pangalos, az AstraZeneca kutatási alelnöke a héten tartott közös online sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy várhatóan még az idén, valószínűleg őszre elkészül a koronavírus elleni oltóanyag új generációja, amely az újonnan felbukkanó vírusvariánsok ellen még nagyobb hatékonysággal használható.

PestiSracok facebook image

Forrás: origo.hu; Fotó: MTI/ANSA/EPA/Tino Romano

Ajánljuk még

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?