Magabiztos, kiegyensúlyozott játékkal, egy híján húszgólos győzelmet aratott a magyar női kézilabda-válogatott Kamerun ellen a világbajnokságon. Lányaink ezzel – a csoportkör utolsó fordulójának eredményétől függetlenül – máris teljesítették a célok közül az elsőt: ott vannak a középdöntőben.
A nyitómérkőzésen Paraguay ellen aratott huszonhárom gólos diadal után ma is kötelező győzelem várt lányainkra a női kézilabda-világbajnokság helsingborgi helyszínén. A mieink ezúttal Kamerun legjobbjai ellen léptek parkettre. Az afrikai válogatott ellen annak ellenére is hamar egyértelművé tették Golovin Vlagyimir tanítványai, hogy csak a gólkülönbség lesz majd kérdéses, hogy az első percekben bosszantó technikai hibák is tarkították játékunkat. Kuczora Csenge szép átlövésgóljai mellett ki kell emelni a mosonmagyaróvári kapuvédőt, Szemerey Zsófit is, aki több bravúrt is bemutatott. Az ő remeklésének is volt köszönhető, hogy a szünetig mindössze nyolc gólt szerzett Kamerun (18–8).
A második félidő is a magyar válogatottról szólt, igaz, a kezdésnél itt is beragadtunk, Kamerun egy 3–1-es szériával kezdett. Aztán visszazökkent minden az általunk remélt kerékvágásba, egyre-másra szereztük a szebbnél szebb gólokat, Szemerey hétméterest is védett a kapunkban, így hasonlóan sima második félidő, összességében pedig nagyon könnyed győzelem kerekedett a mai napból. A kérdés csak az maradt a végére, hogy sikerül-e elérni a negyven kapott gólt, de ez végül nem jött össze.
Válogatottunk így is teljesítette a kötelező leckét, bejutott a világbajnokság középdöntőjébe. Hogy csoportelsőként, vagy másodikként lépünk majd tovább, az a két nap múlva sorra kerülő, Montenegró elleni, utolsó csoportmeccs eredményén múlik majd.
Vezető kép: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS