Szakképzési Centrumok után most a Nemzeti Művelődési Intézettel írt alá együttműködési megállapodást a veszprémi Pannon Egyetem. A cél az, hogy a közművelődésben a szakemberellátást mennyiségben és minőségben is fejleszteni tudják a régióban. A Pannon Egyetem hosszú évek óta áll partneri kapcsolatban meghatározó gazdasági szereplők mellett a szakképzési intézményekkel is, hogy segítsék a megfelelő szakmai utánpótlás biztosítását.
A Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Vármegyei Igazgatóságának és a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának tevékenysége számos stratégiai partnerségi együttműködési lehetőséget rejt, melyet a felek együttműködési megállapodás megkötésével kívánnak a jövőben kiaknázni. A közös célok között szerepel a közművelődési szakemberellátás mennyiségi – minőségi fejlesztése Veszprém vármegyében és a régióban; a közművelődés ellátás támogatása a megyében; illetve a szakmai utánpótlás biztosítása a közművelődésben – hangzott el az együttműködési megállapodás aláírásával egybekötött sajtótájékoztatón.
Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora megjegyezte, hogy intézményük mint a régió meghatározó felsőoktatási intézménye szoros kapcsolatot tart fent a régió intézményeivel, gazdasági szereplőivel.
Elsődleges feladatunknak érezzük, hogy az oktatásban való szerepünk mellett a felnőttképzés területén is azokat az értékeket és tudást hasznosítsuk, amelyekkel rendelkezünk. Ezt legjobban a partner intézményekkel való együttműködéssel tudjuk megtenni
-fogalmazott dr. Gelencsér András
Hozzátette, hogy a mostani aláírás csupán megerősítése annak a már egyébként folyó munkának, amelyet a két intézmény folytat.
Fontos, hogy a településeken dolgozó közművelődéssel foglalkozó szakemberek segítséget tudjanak kapni, ezt a célt hivatott szolgálni az NMI – erről Baloghné Uracs Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Vármegyei Igazgatóságának vezetője beszélt.
Minden humán szakmára jellemző, de a miénkre különösen, hogy mindennek a kulcsa az ’ember’. Ahol megfelelő közművelődési szakember dolgozik egy településen, ott olyan közösségi életet tud kiépíteni, amelytől élhetővé válik a település. Ez tulajdonképpen a mi feladatunk
-fogalmazott az intézet igazgatója.
Hozzátette, nagy szükség van a fiatal munkaerőre, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karán futó közösségszervezés alapszakkal emiatt közösek az érdekeik, és kölcsönösen tudják segíteni egymás munkáját.
Csillag Zsolt kancellár arra mutatott rá, hogy egy felsőoktatási intézménynek az oktatás és kutatás mellett ma már számtalan más feladata is van.
Egy egyetemtől alapvető elvárás lehet, hogy a regionális és helyi kulturális életnek a központja legyen, és vegye ki a részét ezen a területen is
-vélekedett.
A kancellár szerint az egyetemen megszerzett tudás kamatoztatását a való életben csak úgy lehet elérni, ha a piaci szereplők már a hallgatók oktatási folyamatában is részt vesznek.
Vezető kép: Pannon Egyetem
Facebook
Twitter
YouTube
RSS