A küzdelmet várjuk el, ne a győzelmet!
Nagyon halovány első félidő után, látszólag Varga Barnabás sérülését követően (innen is reméljük, hogy hamar újra a pályán lesz, kaptunk vérszemet és gyűrtük le Skóciát. Eksztatikus élmény ez a szurkolóknak, hiszen bármi történjen is, egy újabb kontinenstornán vagyunk túl úgy, hogy nem jövünk haza üres kézzel. És hogy ez sorjában harmadjára van így, természetes módon valamiféle elvárást épít fel a csapat köré. Akár olyan elvárásokat is, amelynek nincsenek realitásai, de persze így kényelemesedünk bele a jó dolgokba. Nem csoda, hiszen mint a való életben, úgy a futballban sem tartozunk a legerősebb nemzetek sorába, azt azonban mindenképpen elvárjuk, hogy akik minket képviseljenek, azok küzdjenek értünk. Úgy június 9-én, mint most, 23-án.
Volt balszerencsém egy teljesen más futballközegben szocializálódnom, mint azok a leendő szurkolók, akik még most ismerkednek akár gyermekként a focival. A kétezres évek nem sok babért termettek a magyar labdarúgás számára, persze egymillió Farkasházy Teddy országában a sikerekhez a közhangulat sem volt feltétlenül adott. Most azonban, hogy ismét egy óriási bravúrt hajtott végre a válogatott, valahogy megint nem hallom a károgókat. Megnéztem, e sorok írásának pillanatában még a fent hivatkozott Farkasházy is csendben maradt. Ilyenkor eltűnnek a károgók, pedig ez a kiugró eredmény, nem az, ha nálunk erősebb csapatok legyőznek minket. Erről ennyit, mondhatnánk.
Azonban talán mégis érdemes pár sort szentelni annak, hogy miért vannak még mindig károgók. Miért nem tudunk egyszerűen csak szurkolni a saját válogatottunknak. Persze leszámítva az olyan Fegyőr Andrásokat, akik „egyszerűen nem bírják a magyar focit nézni” és akiknek „attól, hogy magyarok, még nem kell a válogatottnak drukkolniuk”, majd nemzeti mezben feszítenek a Puskásban. Én most a tisztességes magyar polgárokra gondolok.
2016-ban, mikor kijutottunk az EB-re, a legtöbben azt sem bánták volna, ha kettő egyeneset nem rúgunk a labdába, olyan váratlan volt a kijutásunk. Ami pedig utána jött, egyenesen elképesztő: csoport első helyén mehettünk tovább. Majd mikor Belgium gurított egy négyest, mindenki megsüvegelte a teljesítményt, és mentek tovább a dolgok. 2021-ben hazai közönség előtt tartottunk futballünnepet, olyan harcos csapattal, ami akkor pályára lépett, a mínusz 10-es gólkülönbséget is elfogadtuk volna. Jogos elvárás volt tehát idén is a tisztes helytállás. Kérdés, hogy mi számít annak?
Németország ellen talán senki nem várt pontszerzést, Svájc ellen pedig nem a vereség, hanem a mutatott játék volt az igazán szomorú. Itthonról egészen úgy tűnik, mintha egy eredménykényszer alatt játszó csapatot küldtünk volna ki. Holott erről szó sem lehet, és az első két forduló után már Rossi menesztését pedzegető hangoknak csattanós választ adott a mester. Na meg persze Csoboth Kevin, akinek a beállítása legalább olyan váratlan húzás volt, mint a 3 pont az első félidei játékunk alapján.
Azt ugyanis nem szabad elfelejteni– amire a meccset értékelő interjújában is utalt, utalhatott–, hogy a magyar válogatott rendelkezik az egyik legkiegyensúlyozatlanabb kerettel az egész EB mezőnyében. Eleve a keretérték közel felét egyedül Szoboszlai teszi ki (75 millió euró a 165-ből a Transfermarkt szerint), ráadásul azonos területeken teljesen eltérő hátterű és képességű játékosok játszanak.
Kinek, milyen szőlője van, olyan bora lesz
– mondta Rossi, s talán nem az alábbi következtetésre gondolt, mégiscsak igaz: a mi borunk talán nem a legerősebb, vagy a legkiegyensúlyozottabb, de semmiképpen nem egy savanyú lőre. Kellenek a savak, a textúrák és a tanninok, de nap végén úgyis csak az számít, hogy hogy csúszik. A mieink pedig csúsztak vetődtek, küzdöttek és hajtottak, legalábbis a második félidőben. És ha a 75. perctől mutatott játékunkkal 0 ponttal távoztunk volna, akkor is büszkék lehetnénk a válogatottra.
Meg kell érteni, ez a keret nem Anglia vagy Spanyolország. De a magyar szív ezen képes átlendíteni, és a 100. perces, az EB-k történetének legkésőbbi góljával képes a sikert kikaparni. Ha pedig összejön a továbbjutás, a mai meccs után eredménykényszer nélküli, felhőtlen örömfocival mehetünk a következő fordulóba, hiszen ebbe a csoportba bejutni is hatalmas eredmény volt, nemhogy esetleg továbbjutni onnan.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
