Pesti Srácok

A lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az uniós bíróság döntését

A lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette az uniós bíróság döntését

Nem csak mi, magyarok kerültünk Brüsszel célkeresztjébe, lengyel barátainknak hasonló vegzálásokat kell elszenvedniük, azonban őket sem kell félteni, ha az önrendelkezés mellett kell kiállniuk, ugyanis alkotmányellenesnek minősítette a lengyel alkotmánybíróság az Európai Unió Bírósága által ideiglenesen elrendelt intézkedéseket a lengyel bírák fegyelmi felelősségére vonatkozó szabályozással szemben.

Az alkotmánybíróság ítéletében úgy fogalmazott, hogy a lengyel bírók nem válnak az Európai Unió bíráivá a közösségi jogszabályok alkalmazása során, emellett hangsúlyozta, hogy a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarája az egyetlen, amely szankcionálási jogkörrel bír a lengyel igazságszolgáltatásban. A varsói üléssel szinte egy időben Rosario Silva de Lapuerta, az uniós bíróság alelnöke ismertette a luxemburgi székhelyű bíróság témába vágó határozatát, amellyel az EU ismét felszólította Lengyelországot, hogy azonnal függessze fel a lengyel fegyelmi kamara által elfogadott döntések alkalmazását, mivel úgy ítélte meg, hogy a kamara függetlensége és pártatlansága nem szavatolt. Az EU-bíróság közleményt is kiadott, amelyben emlékeztetett arra, hogy később hoz az ügyet érdemben elbíráló ítéletet, továbbá leszögezte, hogy a jelen rendelkezés nem befolyásolja az alapkereset kérdését. A lengyel alkotmánybíróság döntésének kihirdetése után Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter, főügyész kijelentette: megelégedéssel fogadta az egyetlen lehetséges ítéletet.

– jelentette ki. Ziobro ezenkívül kijelentette azt is, hogy a lengyel alkotmány a legfontosabb jogi okmány az országban, utalva arra a folyamatban lévő ügyre, amelyben várhatóan csütörtökön hirdetnek ítéletet, kimondva a lengyel jog elsődlegességét az uniós törvényekkel szemben. Adam Bodnar lengyel emberi jogi biztos az ítélettel kapcsolatban úgy vélekedett: a döntés újabb lépést jelent afelé, hogy Lengyelország elhagyja az uniós jogot, és de facto leválasztja Lengyelországot az európai jogszerűségről. Az uniós bíróság tavaly áprilisban elrendelte a lengyel fegyelmi kamara rendelkezéseinek felfüggesztését, a varsói kormány ennek nyomán fordult a lengyel alkotmánybírósághoz, kérve a testület véleményét arról, vajon az EU-testület jogosult-e olyan előzetes intézkedések elrendelésére, amilyeneket Lengyelországgal szemben hozott.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-EPA/Radek Pietruszka

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.