Pesti Srácok

A lengyel kormányfő arra kérte honfitársait, ne essenek pánikba a német katonák láttán

A lengyel kormányfő arra kérte honfitársait, ne essenek pánikba a német katonák láttán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök arra kérte honfitársait, hogy ne essenek pánikba, ha német katonák lengyel területre lépnek, mivel ők az árvízvédelemben fognak segíteni - idézte a kormányfőnek a válságstáb ülésén tett nyilatkozatát csütörtökön a Polsat lengyel tévécsatorna.

- mondta Tusk. Németország területvédelmi egységei készségüket fejezték ki, hogy segítséget nyújtanak Lengyelországnak az árvíz elleni küzdelemben - magyarázta a kormányfő.

Donald Tusk szólt arról is, hogy egy 30 fős, nehéz műszaki eszközökkel felszerelt, amerikai katonákból álló csoport már segítséget nyújt az elemi csapás elleni fellépésben.

PestiSracok facebook image

Álhír is terjed

Tusk arra is figyelmeztetett, hogy egy ismeretlen, hamis rendszámú személygépkocsival közlekedő, katonai egyenruhát viselő férfi olyan álhíreket terjeszt a térségben, melyek szerint hamarosan fel fogják robbantani a gátakat. A hatóságok keresik az illetőt, de addig is, amíg el nem fogják, arra kérte a lakosságot, hogy ne dőljenek be az álhírnek.

Lengyelország déli és délnyugati részén, a Sziléziai, Alsó-sziléziai és Opolei vajdaságokban kiterjedt áradások keletkeztek, mivel a Nysa (németül Neisse) folyó, az Odera balparti mellékfolyója a heves esőzések nyomán kilépett medréből.

Huszonhét év óta a mostani a legsúlyosabb árvíz a térségben. A rendőrség szerint hét ember halt meg. Klodzko központja és a cseh határhoz közeli Jelenia Góra egy része víz alá került. Több mint 4 ezer embert menekítettek ki az árvízövezetben lévő településekről, négy vajdaságban 600 iskolát zártak be.

Szeptember 16-án a varsói kormány 30 napos katasztrófahelyzetet hirdetett a Sziléziai, az Alsó-sziléziai és az Opolei vajdaság 24 járásában.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.