A liberasszizmusról

Visszájára fordult a fekete közösségek pozitív diszkriminációja az Egyesült Államokban, ez pedig egy történelmi fordulópontot jelenthet a liberális politika térhódításában. A hosszú évtizedek óta tartó “oszd meg és uralkodj” alapú politizálás ideje lejárni látszik, ugyanis a balliberális történelemhamisítást és a feketék erőltetett ideológiai szegregálását megelégelve az NFL egykori (fekete) sztárja, Burgess Owens, az amerikai kongresszus “Jóvátételi Albizottsága” előtti meghallgatásán felszólította a Demokrata Pártot, hogy az ne csak neki, de minden afroamerikainak fizessen kártérítést azokért a bűnökért, amiket elkövettek a feketék ellen. A visszavonult focista és fekete jogi aktivista szerint ugyanis a demokraták “a történelemmel machinálnak és Istent játszanak”, ráadásul még rasszisták is. A New York Jets és az Oakland Raiders korábbi quarterbackje kiállt a liberális érzékenyítés egyik legalávalóbb eszközével szemben, vagyis az európai liberálisok által a migrációs válság során is kijátszott ütőkártyával, a “fehér önostorozással” (white self-guilt) szemben. Ennek az önostorozásnak a lényege, hogy minden fehér kollektíven felelős a rabszolgaságért és általában minden rosszért, ami a nem fehéreket ér.

Minden rossz dolog, ami valaha a “fajtámmal” történt, visszavezethető a Demokrata Párthoz

– mondta Owens a meghallgatás után a Breitbartnak adott interjújában. A 67 éves egykor amerikai focista, több könyv írója és fekete jogi aktivista saját bevallása szerint demokratapárti volt, míg el nem kezdett a fekete kultúra és történelem után kutatni. Elmondása szerint ekkor döbbent rá, hogy a demokraták csak felhasználnak, kihasználnak, félredobnak embereket, sőt, egész népcsoportokat. Szerinte a ’60-as évekre már nagyon leszűkült a különbség a fehérek és a feketék közt, éppen csak a demokraták “árokásó” tevékenysége nyitotta ki az életszínvonal-görbék ollóját a két különböző bőrszínű társadalmi csoport között.

Rabok leszünk…

A történelemhamisítás mindig is kivételesen hatásos árokásó módszer volt, ha az ezt alkalmazó ember vagy szervezet értett az “oszd meg és uralkodj” típusú hatalomszerzéshez. Márpedig az amerikai Demokrata Párt és általában a balliberális mozgalmak – például a kommunizmus – kifejezetten szükségesnek tartották, hogy az általuk irányított területen valamilyen belső ellentét legyen, amelyből ők politikai hasznot tudnak húzni.

Ez a történet játszódott le az Egyesült Államokban is, ahol a kommunizmussal ellentétben nem gazdasági vagy társadalmi, hanem faji különbségek mentén osztották meg a társadalmat. A polgárháború (ami az egyik legnépszerűbb demokrata elnököt emelte legendává) után jogilag minden fekete szabaddá vált, de a valóságban – főleg Délen – nem sokban változott a helyzetük. Így a feketék kénytelenek voltak maguk tovább küzdeni a szegregáció ellen; olyan vezetők emelkedtek ki közülük, mint Booker T. Washington vagy Martin Luther King. Az ő politikájuk az volt, hogy segítsék és kiköveteljék a fekete közösségek asszimilációját a többségi társadalomba.

Árokásási kisokos, liberális módra

A feketék önálló társadalmi fejlődésének gondolata azonban nem a demokraták malmára hajtotta a vizet, így beindult a propagandagépezet, amely azt kezdte el sulykolni, hogy a feketék nem maguktól, a saját vezetőik által kidolgozott asszimilációs politika követése következtében jutottak el a politikai egyenlőségig, hanem pusztán a Demokrata Párt érdeme a szegregáció felszámolása, a feketék politikai egyenlősítése. Ennek az üzenetnek az erősítése érdekében pedig beáldozták a fehéreket is, mint képzetes társadalmi többséget. A demokraták és liberális aktivisták különböző marxista kicsengésű elméleteket és ideológiákat gyártottak, melynek kicsúcsosodása a fehérek felelősségre vonása volt az addigra már mintegy 100 éve nem létező rabszolgaságért. Majd ezt továbbfejlesztve a feketék pozitív diszkriminációja következett, mintegy kompenzációként a “fehér elnyomásért”, amit át kellett élniük.

A pozitív diszkriminációnak köszönhetően jelentek meg a hivatali fekete kvóták és a mértéktelenül igényelhető szociális támogatások, amelyek kivezették a feketéket a munkaerő-piacról. Ezek pedig egyrészt megosztották az egyre öntudatosabb feketéket, másfelől pedig elindították a fekete alsó-középosztály lezüllését.

Ki is a rasszista?

Owens szerint a fehéreknek nem kellene rosszul érezniük magukat a rabszolgaság miatt. Aki meg mégis magát hibáztatja, az fizessen egyénileg jóvátételt, ha akar, de ne kényszerítsen másokat is ilyenre. Már csak azért sem, mert ha egy bizonyos embercsoport 100 évvel ezelőtti bűneit egy teljes népcsoportra ráhúzzuk, akkor az nem más, mint színtiszta rasszizmus.

Ha megnézzük a demokraták feketékhez való hozzáállását, kiderül, hogy maguk a liberálisok szegregálják őket a többségi társadalomtól. Ugyanis míg a szegregáció korában Booker T. Washington programja az volt, hogy a feketéknek dolgozniuk kell és alkalmazkodni a többségi társadalomhoz, hogy az majd befogadja őket, addig a demokraták kifejezetten a különbségekre apellálnak a két népcsoport közötti különbségeket hangsúlyozva, és ezzel is szítják a rasszizmus tüzét mindkét táborban.

Tehát míg az amerikai feketék a beilleszkedésért és a békés együttélésért, a társadalmi különbségért dolgoztak, addig a demokraták – persze politikai haszon reményében – inkább igyekeztek és azóta is igyekeznek életben tartani a különbségeket, feltépni a sebeket újra és újra. Ezek azok a bűnök, amelyek miatt Owens kártérítést követel a demokratáktól.

Fotó: yaf.org