Pesti Srácok

A Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba toboroz a Honvédség

A Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba toboroz a Honvédség

Embert várunk a vasra! – mondta a honvédelmi miniszter, amikor pénteken, Szentesen bejelentette: jelentkezőket toboroznak a Lynx, azaz a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba, megemelt illetménnyel, amely belépő őrvezetői szinten bruttó 737 ezer forint.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kifejtette: a nemzeti ellenálló-képesség növelése és a haderő folyamatos fejlesztése korszakhatárhoz ért.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a miniszter a honvédségi nyílt napon tartott sajtótájékoztatón. Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: megkezdődik a frissen rendszerbe álló legújabb csúcstechnológia mellé a megfelelő személyi állomány toborzása is.

Azokat a fiatalokat, akik egy valóban értelmes és fontos, nehéz fizikai és szellemi kihívást jelentő mesterségben, a katonaszakmában akarják kipróbálni magukat, várják a Magyar Honvédség 30. Kinizsi Pál Páncélozott Gyalogdandár Hiúz páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljába: Lynx vezetőket, toronylövészeket és az ezekkel a járművekkel szállított lövész katonákat keresnek – fogalmazott. A honvédelmi tárca vezetője elmondta: miniszteri jogkörével élve a kiemelt feladathoz kiemelt illetményt állapított meg. A belépő őrvezetői kezdő illetmény havi bruttó 737 ezer forint lesz, ami a 25 év alattiak számára akár nettó 600 ezer forint lehet. Az egész zászlóaljnak – újaknak és a régieknek – "az egész beosztási láncon fel a zászlóalj parancsnokig" erre a szintre emelik az illetményét – közölte.

– tudatta a politikus. A belépés folyamatát is leegyszerűsítik: aki be akar lépni, az a https://iranyasereg.hu/lynx/ oldalon jelentkezhet, majd szeptember 11-én kell megjelennie Hódmezővásárhelyen a Kinizsi-dandárnál, ahol az egészségügyi vizsgálatot követően hároméves szerződést tud kötni, a kiképzés pedig szinte azonnal elindul. Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte, hogy mindenki jól jár: a Kinizsi dandárnak lesz egy, a legkiválóbbakból teljesen feltöltött és Lynxszel felszerelt zászlóalja.

– hangsúlyozta a politikus.

Kajári Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese kifejtette: a Lynx a világ egyik legkorszerűbb harcjárműve. A páncéltest védelmet nyújt az aknák és az "improvizált robbanóeszközök" ellen. Az aktív páncélzat biztosítja a páncéltörő fegyverek elleni védelmet, a túlélőképességet növelik a ködgránátvetők, és a fejlett önvédelmi rendszer részei a lézer- és radardetektáló eszközök is. A Hiúz harcjármű fegyverzete sem elhanyagolható: fő fegyvere a programozható, lőszer kilövésére alkalmas, 30 milliméteres automata gépágyú, és ezzel párhuzamosítva egy 7,62-es géppuska található a toronyban. A 45 tonnás jármű akár 60 kilométer/óra sebességgel képes haladni, hatótávolsága meghaladja a 400 kilométert. A vezérőrnagy közölte: 2029-ig 218 Hiúz harcjármű kerül a honvédség állományába, ebből az első 46 a Rheinmetall németországi gyárában készül, a további 172 már a magyarországi gyárból kerül ki.

– mondta a tábornok.

Farkas Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: a mai összekuszálódott világban rendkívül fontos, hogy megfelelő haditechnika álljon egy ország rendelkezésére.

– mondta.

– hangsúlyozta a politikus, aki bízik abban, hogy a térségből nagyon sokan jelentkeznek a hódmezővásárhelyi alakulathoz.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?