Pesti Srácok

A macedónok több, mint 40 százaléka támogatja az ország nevének megváltoztatását

A macedónok több, mint 40 százaléka támogatja az ország nevének megváltoztatását

A macedón állampolgárok több, mint 40 százaléka támogatja az ország nevének Macedóniáról Észak-Macedóniára történő megváltoztatását, valamint az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozást - derült ki az Euractiv című, uniós ügyekkel foglalkozó portál által szerdán közzétett felmérésből.

A szeptember 30-án népszavazásra bocsátandó kérdés így szól: "Támogatja-e ön az EU- és NATO-tagságot, és elfogadja-e a Macedón Köztársaság és Görögország közötti megállapodást a névváltoztatásról?". A közvélemény-kutatás szerint az állampolgárok 41,5 százaléka igennel, 35 százalékuk nemmel fog szavazni. Nagy különbség van azonban a nemzeti közösségek véleménye között. Az albán nemzetiségűek 88 százaléka támogatja a megállapodást, míg a macedónoknak csak 27 százaléka, 45 százalékuk pedig ellenzi. A megkérdezettek 66 százaléka akar részt venni a népszavazáson, nem egészen 20 százalékuk azonban csatlakozik az ellenzéki pártok által meghirdetett bojkotthoz - derült ki a felmérésből.

Egy másik közvélemény-kutatás szerint, amelyet a macedón nemzetközi kapcsolatok központja készített a hétvégén 1023 fő megkérdezésével, az állampolgárok mindössze öt százaléka ismeri a megállapodás teljes tartalmát. A NATO júniusban hívta meg tagjai közé Macedóniát, miután Szkopjénak 27 évig tartó egyezkedés után sikerült lezárnia az ország nevéről folytatott vitát Görögországgal. Macedónia azonban csak akkor válhat a katonai szövetség teljes jogú tagjává, ha minden hivatalos intézkedést megtettek a névváltoztatással kapcsolatban, vagyis miután sikeres lett az ország nevének megváltoztatásáról szóló népszavazás, az alkotmányt is az új névnek megfelelően módosították, és a görög parlament is ratifikálta az egyezményt.

A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, vagyis azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország NATO- és EU-integrációját. Az ország a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte, alkotmányában azonban nem szerepelt a Jugoszláviára történő utalás. A névváltoztatásról szóló megállapodást a két ország külügyminisztere június 17-én írta alá.

PestiSracok facebook image

Macedónia politikai helyzetéről készített korábbi, részletes riportunkat ITT olvashatják.

Forrás: MTI; Vezető kép: Vermes Tibor

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."