A magyar foci kimagasló időszakát éljük

A helyzet egyértelmű: ha minimum döntetlenre végzünk Montenegróval, csoportelsőként fejezzük be a selejtezőt. A meccs ráadásul elég izgi is lehet, mert Montenegró adott esetben még lehet második, persze ehhez a szerbeknek hazai pályán kéne kikapniuk a teljesen reménytelen Bulgáriától, ami lássuk be, nem egy alacsony odds-os szcenárió, de mindegy, Montenegrónak akkor is van miért mennie. Nekünk ez jól is jöhet, hiszen ha adott esetben minél magabiztosabban vezetnek a szerbek, Montenegró annál reménytelenebb helyzetben érezheti magát, számunkra ez meg plusz adalék az első helyhez.

Még a nyári, sokak bosszankodását kiváltó podgoricai döntetlen után írtam a következő sorokat a montenegrói válogatottról, ezek a mondatok ma is igazak:

Az honnan jön, hogy Montenegró nem _képességes_ csapat? Vujacic a nem túl jó szezont futó, de a magyarnál erősebb bajnokság topcsapatának, a Partizán Belgrádnak alapembere, Savic-ról egy futballt alapszinten követő embernek fölösleges bővebben beszélni, Vesovic a BL-be odaérő Karabagban játszik sokat, Jankovic ugyanott van, Krstovic több magyar, köztük Kalmár csapattársa Dunaszerdahelyen, Jovetic meg már rég túl van a fénykorán, de én még emlékszem a firenzei időszakára, aztán játszott a Manchester City-ben és az Interben is.

És akkor ott volt még csereként a Celtic-ben alapember Haksabanovic is.

Világverő, európai elithez tartozó csapat? Nem, de mi sem. Megverték őket otthon a szerbek – hazai pálya bizonyos szempontból –, 2–0-ra? Igen. Mi nem vagyunk a szerbek sem, mert ők például pár hónapja a vb-n sem voltak rosszak.

Jobb csapat vagyunk? Persze, de egy idegenbeli 0–0-ért kicsit sok a vizes lepedő.

Úgy felesleges elvárásokat megfogalmazni, hogy az extraklasszis mindig az alap, mert olyan nem lesz.

Baszó csapatunk van, évtizedek óta nem volt ilyen, megkockáztatom, a 2016-os sem volt ennyire összerakva, fejlődünk, erősödünk, reális, újabb, zsinórban harmadik Eb-részvétellel – mit nem adtunk volna ezért még 10 éve is –, értékeljük ezt!

És most úgy állunk itt, az utolsó meccs előtt, hogy az Eb-re való kijutást illetően nem oszt, nem szoroz az eredmény, oda-vissza vertük a csoportfavoritot, topligákban focizó játékosaink vannak egy potenciális világsztár vezetésével, és nagyjából annyi esélyed van eljutni egy válogatott meccsre, mintha Azahriah-t szeretnéd élőben látni.

Nekem, aki még arra is emlékszik, hogy egy válogatott meccsen ötszázan sem voltak a totális reménytelenség időszakában, ez szenzációs érzés.

Igenis, szenzációs, mennyit fejlődött a magyar foci az elmúlt évtizedben! Aki ezt nem érzi vagy azért panaszkodik, hogy csak egy öngól okozta az Eb-re jutást, az fordítva ül a lovon. Legyetek annyira elegánsak, hogy legalább mi zavartalanul élvezhessük ezt az egészet. Tetszik vagy sem, a magyar foci történetének egészen biztosan kimagasló szakaszát éljük. Pont azért mondom ezt, hogy a helyünkön kezeljük magunkat.

Úgyhogy gálát én ma sem várok el, sőt, semmivel sem várok el többet, mint eddig. Csak egyszerűen jó, hogy ez van.

Vezető kép: A magyar csapat tagjainak gólöröme a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők kilencedik fordulójában, a G csoportban játszott Bulgária–Magyarország mérkőzésen a szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban 2023. november 16-án. A találkozó 2–2-es döntetetlenre végződött, a magyar válogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra. Fotó: MTI/Illyés Tibor