
Felszentelték kedden a Magyar Templomfelújítási Program anyagi támogatása révén felépült római katolikus Szent József-templomot Kárpátalján, Palágykomoróc községben.
Az Ungvártól 16 kilométerre fekvő, zömében magyarok lakta Palágykomoróc római katolikus templomának szentelésén Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, apostoli kormányzója mutatta be az ünnepi szentmisét. A község római katolikus hívei korábban a helyi görögkatolikus templomban, illetve a szomszédos Kisszelmenc római katolikus templomában imádkozhattak. Az egyházközség 2018-ban úgy határozott, hogy közadakozásból és az egyházmegye támogatásával saját templomot épít. Az ünnepségre összegyűlt vendégeket köszöntő Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja kijelentette, hogy “a több mint ezeréves keresztény Magyarország mindig is kiemelt hangsúlyt fektetett és fektet a Kárpát-medencei és a kárpátaljai történelmi egyházak támogatására”. A magyar kormány által 2021-ben elfogadott templomfelújítási program keretében megkezdődtek a felújítások a Kárpát-medencében.

Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, apostoli kormányzója (k) ünnepi szentmisét celebrál a kárpátaljai Palágykomoróc új, Szent Józsefről elnevezett katolikus templomának felszentelésén 2023. április 11-én. A templom felépítését közel 80 millió forinttal támogatta a magyar kormány. Fotó: MTI/Nemes János
A magyar kormány eddig összesen 5,2 milliárd forintot fordított a határon túli magyar közösségek templomainak, egyházi intézményeinek a felújítására, a palágykomoróci templom építését pedig közel 80 millió forinttal támogatta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága
– közölte a diplomata. Kiemelte:
Az új templomot a helyiek és az anyaországiak erőforrásai révén, közösen építettük fel és adjuk tovább a következő nemzedéknek.
Elmondta: a magyar kormány és a magyar nép elítéli az orosz agressziót, kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, és története legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre.
Magyarország szomszédos országként közvetlenül érintett, ezért a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárásában és a békében érdekelt
– jelentette ki Papp Ferenc.
Forrás: MTI; Fotók: MTI/Nemes János
Orientál
2023-04-11 at 18:35
…. Balliberális zöld Gyurcsányék migránsokra ukrajnai háborúra és gender buzikra leszbikre pedofilokra ….. sem költhették el.
Tudományos libsizmus
2023-04-11 at 18:34
Erdély összes nem ortodox temploma fel van újítva a magyar kormány jóvoltából.
Óriási látvány, amikor átautózol Erdélyen, ahol a román lakta településeken minden villanypóznán, madárijesztőn és vécén kint van a román trikolór, de az ortodox templom szétesik.
A magyar templom és iskola pedig vadi új.
Ezt kell csinálni mindenhol a régi Magyarország területén. Napvilágra hozni a magyar kulturális felsőbbrendűséget.
Orientál
2023-04-11 at 18:32
Legalább az erre költött pénzünket nem lopták el a balliberális zöld Gyurcsányék.