Pesti Srácok

A magyar külügy bekérette a holland nagykövetet

A magyar külügy bekérette a holland nagykövetet

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a holland miniszterelnök elfogadhatatlan kijelentései miatt bekérette a budapesti holland nagykövetet - közölte a tárca csütörtökön.

Azt írták, a találkozón Menczer Tamás, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára visszautasította Mark Rutte holland miniszterelnök "alaptalan vádaskodásait". Az államtitkár hangsúlyozta: az alapvető konfliktust a magyar és a holland kormány között a bevándorlás különböző megítélése jelenti.

- vélte. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az előző holland nagykövet a terroristákhoz hasonlította a magyar kormányt "pusztán azért, mert elutasítjuk a bevándorlást". Menczer Tamás hozzátette: az alaptalan bírálatok elfogadhatatlanok, a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg az Orbán-kormányt, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania, ahogy azt is, hogy Magyarország nemet mond a bevándorlásra.

PestiSracok facebook image

A De Telegraaf holland lap "Rutte támadja Baudet-t" című írása beszámol Mark Rutte miniszterelnök barendrechti kampánybeszédéről. A holland kormányfő az EU-val kapcsolatos részben utalt Magyarországra is. Kifejtette: az EU "nem tökéletes, ezért megvan az oka, hogy az emberek néha elfordulnak tőle, de a tökéletlensége ellenére nem engedhetjük meg magunknak, hogy hátat fordítsunk neki". Mark Rutte szerint azonban "néhány európai politikus éppen ezt csinálja". "Ott van például Magyarország, ahol a jogállamiságot nem tartják tiszteletben, és mindezt úgy csinálják, mintha annak semmi következménye nem lenne" - fogalmazott a holland miniszterelnök.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."