Pesti Srácok

A Magyar Vöröskereszt több mint 350 ezer esetben nyújtott segítséget a menekülteknek tavaly

A Magyar Vöröskereszt több mint 350 ezer esetben nyújtott segítséget a menekülteknek tavaly

Az ukrajnai háború kitörése óta 350 ezer esetben nyújtott ellátást menekülteknek a Magyar Vöröskereszt, a konfliktussal összefüggő feladatait továbbra is ellátja a határ menti segítőpontokon és a budapesti BOK-csarnokban - hangzott el a szervezet hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Kardos István főigazgatója beszámolója szerint az ukrán vöröskereszt kárpátaljai szervezetéhez eddig 326 tonna adományt juttattak el több mint 393 millió forint értékben. Hozzátette: a válság miatt beérkezett adományok értéke hozzávetőlegesen 633 millió forint.

Tavaly több mint 886 millió forintnyi természetbeni adomány érkezett a Magyar Vöröskereszthez, a menekültellátáshoz kötődő kiadásaik hárommilliárd forint felettiek, ebben a költésben azonban már benne van a befogadóhelyek üzemeltetésére fordított pénz is - ismertette a főigazgató. A szervezet tavalyi tevékenységét értékelve Kardos István elmondta, hogy az év eleji feladataik között még jelen volt a koronavírussal összefüggő tevékenység önkéntesekkel való segítése is. Az ukrajnai háború tavaly február 24-ei kitörése óta azonban folyamatosan, sok helyszínen tevékenykednek, a szervezet továbbra is ott van a lónyai határátkelőhelyen, segítenek a fővárosi BOK-csarnokban és az ország több vármegyéjében - sorolta a főigazgató. Kitért arra is, hogy a Magyar Vöröskereszt a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom tagjaként nyújt segítséget a török-szíriai határtérséget sújtó földrengés túlélőinek. Kardos István megemlítette, hogy a menekültellátás óriási feladat a szervezet életében, és az idei év nagy kihívásai között említette, hogy az e tevékenység mellett végzett egyéb alapfeladataik - véradásszervezés, elsősegélynyújtás, keresőszolgálat, szociális területen nyújtott ellátás - ne sérüljenek.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?