Megkapta a román államelnök Iohannis azt a német díjat, amelyet az „egységes Európa” hívei osztanak ki. A Nagy Károlyról elnevezett díjat elsőként az az ember vehette át, aki kitalálta, majd megalkotta a Páneurópai Unió lázálmát. Kalergi gróf vágya az volt, hogy Európát a „jövő eurázsiai-negroid faja” népesítse be. Az ő utódai akarják annyira az Egységesült Európát, az Egyesült Európai Uniót. A Münchenben élő Vida Ákos vendégírása.
Nemcsak Magyarországon keltett felháborodást, hogy pont Krisztus mennybemenetelének (Ascensio Domini) napján, május huszonegyedikén vehette át Klaus Werner Johannis, alias Iohannis román államelnök a Nagy Károlyról elnevezett díjat Aachenben.
Ez a sajnálatos tény nekünk, magyaroknak annyiban bír hírértékkel, hogy ismét egy magyarellenes, mi több, magyargyűlölő politikust tüntet ki az amúgy is az új világrend sodrásában evickélő aacheni társaság. A laudációt most elhagynám, a díszpinty „érdemeit” más médiumok már felsorolták.
Az eredetileg márciusra tervezett díjátadást azért halasztották el májusra, mert a koronavírus-járvány miatt nem lehetett volna „méltó módon” megünnepelni a díjazottat. Ugyanis Iohannisnak sem tetszett, hogy üres kulisszák előtt, a szokásos népünnepély nélkül akasszák a nyakába a díszkoloncot. A volt fizikatanárból nagyszebeni polgármesterré avanzsált kitüntetettet Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök „tündöklő látomásnak”, kedvenc bizottsági elnökjelöltünk, Manfred Weber meg „az európai értékek védelmezőjeként” becézte.
Na, ezek az eposzi kellékek legalább annyira igazak, mint a csúfos véget ért neosztálinista román diktátorra aggatott „Kárpátok géniusza” titulus.
De nézzük meg, kiről is nevezték el ezt a díjat, miért adják és kik kapták eddig? Nagy Károly 747-ben született és apja halála után, 768-ban lett a Frank Birodalom királya. Károlyunk annyiban volt a nagy európai eszme képviselője, hogy számtalan háborút vívott birodalma kibővítése érdekében. Főleg a szászokkal szeretett csetepatézni, akiket mindenáron keresztény hitre akart téríteni, de ennek persze semmi köze a frissen díjazott szászhoz [a szász származású Iohannishoz – a szerk.].
A birodalombővítés annyira jól ment neki, hogy 800 karácsonyán III. Leó pápa megajándékozta a német-római császár címével. Székhelye az az Aachen volt, amely a XVI. századig a német-római királyok koronázóvárosa maradt. Aachenban ezért is vannak nagy hagyományai a különböző díjátadásoknak.
Nézzük meg, kik kaptak még díjat ebben a szép történelmi örökségekkel rendelkező nyugat-német városban, ahol az Európa erőszakos egyesítésére vonatkozó gondolatoknak is régi hagyományai vannak. Miután a holland határ melletti várost a szövetséges csapatok 1944-ben felszabadították a náci szellemi indoktrináció sötét béklyójából, az immáron felvilágosult aacheni polgárok Dr. Kurt Pfeiffer textilkereskedő javaslata alapján előbb létrehoztak egy olvasókört, majd 1949 decemberében a XII. Pius pápa által bejelentett szent év alkalmával előálltak egy alapítvány ötletével, amely onnantól odaítélte az Európa-díjat.
Ezt követően, 1950. március 14-én megalapították az „Aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díjat Odaítélő Társaságot”. Az alapító nyilatkozatban úgy tekintettek vissza Nagy Károly fél Európát magában foglaló birodalmára, mint az „alapértékek és szabályok egységének szimbólumára”. A Károly császár által korábban karddal szorgalmazott egységes keresztény nyugat gondolatát pedig Európa politikai és gazdasági egységének vezéreszméjeként fektették le.
A kevert fajúnak megálmodott unió
Az alapítók nem túl burkolt szándéka az Európai Egyesült Államok létrehozása és az ezen téveszme érdekében jeleskedő politikusok kitüntetése volt.
Mindjárt az alapítás évében, 1950-ben meg is találták az első megfelelő díjazottjukat gróf Richard Nikolaus Coudenhove-Kalergi személyében. Az Osztrák-Magyar Monarchia tokiói nagykövetének fia (japán nevén Aoyama Eijirō, 青山 栄次郎) 1923-ban írta meg utópiáját „Páneurópa – egy indítvány!” címmel, amelyben lefektette a nemzetállamok ellenében létrehozott egységes Európa lázálmát.
Az első világháború – amit tévesen az európaiak polgárháborújának nevezett – késztette arra a gondolatra, hogy az összes európai államnak – Nagy-Britannia kivételével – „Páneurópai Unió” néven kellene összeolvadni.
A gróf – aki a bécsi Humanitas szabadkőműves páholy tagja volt – a könyve sikerén felbuzdulva 1924-ben, Páneurópai Unió néven megalapította a saját szervezetét, és ugyanezen a néven kiadott egy újságot is, majd ötletével elkezdett házalni Európa több országában, ahol számos követőre is talált. Eddig ezek a dolgok még nem is tűnnek olyan szörnyűnek.
De grófunk 1925-ben írt egy másik könyvet is, amelyről az összeurópai lázálom liberális hívői szeretnek mélyen hallgatni. Ez a „Praktikus idealizmus” címet viselő horrorsztori olyan dolgokat tartalmaz, hogy ha azt ma valaki ki akarná adni, az illetőt bármelyik európai országban azonnal letartóztatnák rasszizmus és népirtásra való felbujtás vádjaival, majd legjobb esetben börtönbe, de inkább elmegyógyintézetbe zárnák!
A könyv 23. oldala így kezdődik:
A távoli jövő embere kevertfajú lesz, a mai kor faji csoportjai és társadalmi osztályai lassan, fokozatosan eltűnnek a tér és idő beszűkülése, az előítéletek megszűnése miatt. A jövő eurázsiai-negroid faja, mely küllemében leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlít, fogja felváltani a népek sokféleségét az egyének sokféleségével.
Ez egy totalitárius, rasszista ideológia, csak senki sem meri annak nevezni! Nem csoda, hogy az Európai Unió atyjának tekintett Kalergi fenti könyvét soha sem említik meg sehol, mert ha ismertebbé válna, kibújna a szög a zsákból és minden jó érzésű ember elszörnyülködne, hogy kinek a rémálmai alapján hozták létre az Európai Uniót.
A további díjnyertesek között találjuk a EU elődjének, a Montánuniónak az alapítóit, Jean Monnet-t (1953) és Robert Schumant (1958), valamint Winston Churchillt (1955), François Mitterrand-t és Helmut Kohlt (1988), Henry Kissingert (1987) és a vasfüggönyt átvágó Horn Gyulát (1990), valamint az Európai Bizottság elnökeit, a nyugati balliberális sajtó kedvenc interjúalanyát, Konrád Györgyöt (2001), Angela Merkel kancellár asszonyt (2008), de Ferenc pápát (2016) és az ENSZ mai főtitkárát, Antonio Guterrest (2019) is.
Ennek az illusztris társaságnak, és a többi díjazottnak az eltökélt szándéka egy olyan, központi hatalom vezetésével a nemzetállamokat helyettesítő, identitás nélküli maszlag létrehozása, amelyben eltűnnek a keresztény értékrenden kialakult több évszázados nemzeti hovatartozás eszméi, amelyben a különböző kultúrákban, de közös erkölcsi értékrenden nevelkedett embereket egy amorf masszává gyúrnák össze, és amelyben már nem léteznének nemzeti kisebbségek, sem nemek, sem egyének, csak saját akarat nélküli droidok, akik az uralkodó elit alamizsnáin tengődnek.
A még nagyon is létező erdélyi magyar kisebbséget vérig sértő Klaus Iohannis kiválóan belepasszol a díjazottak sorába. Similis simili gaudet!
Vida Ákos, München, 2020
Facebook
Twitter
YouTube
RSS