A magyarok történelme: vég nélküli szabadságharc a túlerő ellen
Hiába, ez a sorsunk. A harc, a folyamatos szabadságküzdelem Magyarországért, szülőföldünkért. Hogy újra a saját kezünkbe vehessük a teljes Kárpát-medence irányítását. Ezt mérte ki ránk a Jóisten. És ötszáz éve nem sikerül. Ám mivel a magyar a legendás hősök, rettenthetetlen vitézek nemzete: újra és újra nekiveselkedünk.
Miként 1848. március 15-én is, napra pontosan százhetvenhárom esztendővel ezelőtt is nekigyürkőztünk... Amibe aztán beleremegett az egész Habsburg Birodalom. Diadalt diadalra arattunk. Mert amikor „csak” két-háromszoros túlerő ellen kell harcolnunk, olyankor ellenségeinknek semmi esélyük nincs. Csak olyankor, ha ötször annyian jönnek, vagy több irányból egyszerre, az ötödik hadoszloppal (Hegedűs hadnagyokkal, gyurcsányszerűségekkel) kiegészülve...
Haynauéknak is végük volt már, a tavaszi hadjárat után inaltak elfelé, mint a nyuszik. Visszavettük Budát. Hamarosan rongyként omlottak volna a lábaink elé – ha előtte Ferenc József nem omlik térdre az orosz cár előtt, és sűrű kézcsókok közepette nem könyörög neki segítségért. Rimánkodása meghallgattatott, s a cár atyuska küldött kétszázezer oroszt, bele a hátunkba...
- De mi még akkor is harcoltunk tovább! Mert ilyen a magyar. A hit és a lélek erejével – ügyünk igazságával fölvértezve – szembeszálltunk a mérhetetlen katonai túlerővel. Lélek az anyag ellen. Mert a magyar a szabadságharcosok, a végvári vitézek, a mártírhalált is vállaló, rettenthetetlen hősök nemzete. Vagy legalábbis 1848-ban még az volt. És legutóbb 1956-ban is.
Az elmúlt évszázadokban folyton a szabadságunkért, függetlenségünkért, megcsonkításunk fölszámolásáért kellett küzdenünk, s mindannyiszor irgalmatlan túlerő ellen. Tatár, török, Habsburg, kis- és nagyantant, szovjet. Csekély vigasz, hogy az igazság mindig a mi oldalunkon volt, az erkölcsi győztesek mindig mi lettünk. Jó föld a miénk, amelyre minden szomszédunk (a lengyeleket kivéve) szemet vetett. Hát jöttek, s gyilkoltak, raboltak, fosztogattak. Szorgos őseink minden ellenséges dúlás után újra és újra fölvirágoztatták a Kárpát-medencét. Ám mikor „megroppant karunk ereje”, nagyobbik részét ideiglenesen elfoglalták.
Most éppen Trianon, negyven évnyi kommunista rémuralom és harminc évnyi posztkommunista szabadrablás következményeit próbáljuk kiheverni, talpra állni, megerősödni. Viszont az 1990-ben részlegesen helyreállt függetlenségünk 2004-ben újra elveszett: az Európai Unió gazdasági, jogi és politikai béklyójában vergődünk. Csak olyan jogszabályunk lehet, amelyre Brüsszel rábólint. Be kellett zárnunk a tranzitzónáinkat, mert az uniós zombiknak nem tetszett, hogy nem engedjük szabadon kóborolni a személyazonosság nélküli népvándorlókat. Elkaszálták a felsőoktatási törvény módosítását, mert annak Soros diverzánsképzője nem bírt megfelelni. Elsüllyesztették a civiltörvényünket, mert az előírta, hogy a külföldről fizetett „civil” (valójában: ügynök) szervezetek fölfedjék magukat. Ha nem elég kényelmes a börtöncella, a magyar államnak – uniós nyomásra – milliókat kell fizetnie gyilkosoknak, erőszaktevőknek. És így tovább.
Itt tartunk: egy nyamvadt saját paragrafusunk sem lehet... Ez minden, csak nem szabadság és függetlenség. Negyvennyolcas őseink együtt harcoltak az idegen elnyomás ellen, de a mai magyarok tekintélyes része már a külföldi póráznak tapsol. El lettünk hülyítve. A legagyhalottabb magyarok (DK, Momentum) egyenesen azt követelik, hogy a még meglévő, morzsányi függetlenségünket is adjuk át Brüsszelnek (euro bevezetése, uniós ügyészség, satöbbi). Sajnos, Magyarország önként hajtotta fejét az uniós járomba. Merthogy pénzügyileg az milyen jó nekünk – állítólag. Persze, elfogulatlan, hiteles kimutatás nem készülhet arról, milyen előnyökkel járna, ha kilépnénk, és a politikai szimbiózis helyett csupán kereskedelmi egyezményekkel kötnénk össze magunkat a dekadens, szellemileg lepusztult, lelkileg halott Nyugattal.
Legyen világos: a Habsburg Birodalom a mai Európai Unióhoz képest egy kedves, szerethető, hagyománytisztelő, épeszű szerveződés volt. Igaz, hadseregeket küldtek ránk, akasztgattak, de az elménk, a lelkünk tiszta maradt, azt nem tudták megrontani. Tudtuk, kik vagyunk, mit akarunk és hogy előbb-utóbb szabadok leszünk.
Most viszont mi van? Nyugatról irányított tömeges agysorvasztás, a lelkek szisztematikus kiirtása. Hivatalos, deklarált cél a nemzetek és a hagyományos családok fölszámolása, a nemek cseppfolyósítása (genderőrület) és a népek erőszakos összekeverése (multikulti). A társadalmak lebontása csőlátású, önző, virtuálisan irányítható egyénekre. Ez ellen vívjuk most a szabadságharcunkat, élet-halálküzdelmünket.
- Az ellenség, a nyugati globalisták most is óriási pénzügyi és anyagi túlerőben vannak, ráadásul itt állomásoznak fizetett zsoldosaik: a nemzetüket önként és kéjjel eláruló magyarországi ellenzékiek. Ellenségeinké a gazdasági, technológiai, internetes hatalom. (Nézzük csak, ma épp melyik jobboldali véleményvezért irtották ki a Facebookról?) Nekünk most sincs másunk, mint: lelkünk, a szabadságunkba vetett hitünk és igazunk. Hiszek benne: ha sokan és sokat teszünk érte, állhatatosan és Petőfiék hősiességével, akkor egyszer végre teljesen szabadok és függetlenek lehetünk itt, a Kárpát-hazában!
