Pesti Srácok

A magyarok történelme: vég nélküli szabadságharc a túlerő ellen

A magyarok történelme: vég nélküli szabadságharc a túlerő ellen

Hiába, ez a sorsunk. A harc, a folyamatos szabadságküzdelem Magyarországért, szülőföldünkért. Hogy újra a saját kezünkbe vehessük a teljes Kárpát-medence irányítását. Ezt mérte ki ránk a Jóisten. És ötszáz éve nem sikerül. Ám mivel a magyar a legendás hősök, rettenthetetlen vitézek nemzete: újra és újra nekiveselkedünk.

Miként 1848. március 15-én is, napra pontosan százhetvenhárom esztendővel ezelőtt is nekigyürkőztünk... Amibe aztán beleremegett az egész Habsburg Birodalom. Diadalt diadalra arattunk. Mert amikor „csak” két-háromszoros túlerő ellen kell harcolnunk, olyankor ellenségeinknek semmi esélyük nincs. Csak olyankor, ha ötször annyian jönnek, vagy több irányból egyszerre, az ötödik hadoszloppal (Hegedűs hadnagyokkal, gyurcsányszerűségekkel) kiegészülve...

Haynauéknak is végük volt már, a tavaszi hadjárat után inaltak elfelé, mint a nyuszik. Visszavettük Budát. Hamarosan rongyként omlottak volna a lábaink elé – ha előtte Ferenc József nem omlik térdre az orosz cár előtt, és sűrű kézcsókok közepette nem könyörög neki segítségért. Rimánkodása meghallgattatott, s a cár atyuska küldött kétszázezer oroszt, bele a hátunkba...

  • De mi még akkor is harcoltunk tovább! Mert ilyen a magyar. A hit és a lélek erejével – ügyünk igazságával fölvértezve – szembeszálltunk a mérhetetlen katonai túlerővel. Lélek az anyag ellen. Mert a magyar a szabadságharcosok, a végvári vitézek, a mártírhalált is vállaló, rettenthetetlen hősök nemzete. Vagy legalábbis 1848-ban még az volt. És legutóbb 1956-ban is.

PestiSracok facebook image

Az elmúlt évszázadokban folyton a szabadságunkért, függetlenségünkért, megcsonkításunk fölszámolásáért kellett küzdenünk, s mindannyiszor irgalmatlan túlerő ellen. Tatár, török, Habsburg, kis- és nagyantant, szovjet. Csekély vigasz, hogy az igazság mindig a mi oldalunkon volt, az erkölcsi győztesek mindig mi lettünk. Jó föld a miénk, amelyre minden szomszédunk (a lengyeleket kivéve) szemet vetett. Hát jöttek, s gyilkoltak, raboltak, fosztogattak. Szorgos őseink minden ellenséges dúlás után újra és újra fölvirágoztatták a Kárpát-medencét. Ám mikor „megroppant karunk ereje”, nagyobbik részét ideiglenesen elfoglalták.

Most éppen Trianon, negyven évnyi kommunista rémuralom és harminc évnyi posztkommunista szabadrablás következményeit próbáljuk kiheverni, talpra állni, megerősödni. Viszont az 1990-ben részlegesen helyreállt függetlenségünk 2004-ben újra elveszett: az Európai Unió gazdasági, jogi és politikai béklyójában vergődünk. Csak olyan jogszabályunk lehet, amelyre Brüsszel rábólint. Be kellett zárnunk a tranzitzónáinkat, mert az uniós zombiknak nem tetszett, hogy nem engedjük szabadon kóborolni a személyazonosság nélküli népvándorlókat. Elkaszálták a felsőoktatási törvény módosítását, mert annak Soros diverzánsképzője nem bírt megfelelni. Elsüllyesztették a civiltörvényünket, mert az előírta, hogy a külföldről fizetett „civil” (valójában: ügynök) szervezetek fölfedjék magukat. Ha nem elég kényelmes a börtöncella, a magyar államnak – uniós nyomásra – milliókat kell fizetnie gyilkosoknak, erőszaktevőknek. És így tovább.

Tizenkét pont

Itt tartunk: egy nyamvadt saját paragrafusunk sem lehet... Ez minden, csak nem szabadság és függetlenség. Negyvennyolcas őseink együtt harcoltak az idegen elnyomás ellen, de a mai magyarok tekintélyes része már a külföldi póráznak tapsol. El lettünk hülyítve. A legagyhalottabb magyarok (DK, Momentum) egyenesen azt követelik, hogy a még meglévő, morzsányi függetlenségünket is adjuk át Brüsszelnek (euro bevezetése, uniós ügyészség, satöbbi). Sajnos, Magyarország önként hajtotta fejét az uniós járomba. Merthogy pénzügyileg az milyen jó nekünk – állítólag. Persze, elfogulatlan, hiteles kimutatás nem készülhet arról, milyen előnyökkel járna, ha kilépnénk, és a politikai szimbiózis helyett csupán kereskedelmi egyezményekkel kötnénk össze magunkat a dekadens, szellemileg lepusztult, lelkileg halott Nyugattal.

Legyen világos: a Habsburg Birodalom a mai Európai Unióhoz képest egy kedves, szerethető, hagyománytisztelő, épeszű szerveződés volt. Igaz, hadseregeket küldtek ránk, akasztgattak, de az elménk, a lelkünk tiszta maradt, azt nem tudták megrontani. Tudtuk, kik vagyunk, mit akarunk és hogy előbb-utóbb szabadok leszünk.

Most viszont mi van? Nyugatról irányított tömeges agysorvasztás, a lelkek szisztematikus kiirtása. Hivatalos, deklarált cél a nemzetek és a hagyományos családok fölszámolása, a nemek cseppfolyósítása (genderőrület) és a népek erőszakos összekeverése (multikulti). A társadalmak lebontása csőlátású, önző, virtuálisan irányítható egyénekre. Ez ellen vívjuk most a szabadságharcunkat, élet-halálküzdelmünket.

  • Az ellenség, a nyugati globalisták most is óriási pénzügyi és anyagi túlerőben vannak, ráadásul itt állomásoznak fizetett zsoldosaik: a nemzetüket önként és kéjjel eláruló magyarországi ellenzékiek. Ellenségeinké a gazdasági, technológiai, internetes hatalom. (Nézzük csak, ma épp melyik jobboldali véleményvezért irtották ki a Facebookról?) Nekünk most sincs másunk, mint: lelkünk, a szabadságunkba vetett hitünk és igazunk. Hiszek benne: ha sokan és sokat teszünk érte, állhatatosan és Petőfiék hősiességével, akkor egyszer végre teljesen szabadok és függetlenek lehetünk itt, a Kárpát-hazában!

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.