Pesti Srácok

A mandátuma megtartására kéri Dúró Dórát Pintér Attila

A mandátuma megtartására kéri Dúró Dórát Pintér Attila

Sajnálom. Igen, évek mentek el az életünkből… - ezt Pintér Attila, a Jobbikból kilépett önkormányzati képviselő írta Dúró Dórának egy nyílt levélben. Kifejti, Dúró Dórának nem kellene visszaadnia parlamenti mandátumát. Ennek ellenére Pintér úgy érzi, a politikusasszonynak nem is szabad a Jobbikban maradni, inkább olyanokat kellene találnia maga mellé, akik tényleg mellette állnak. Mint kiderült, Dúró akárkinek nem is adja.

– közölte Pintér Attila a Facebookon egy Dúró Dórának címzett nyílt levélben.

A politikus kifejtette, sokat dolgoztak együtt Józsefvárosban egy csapatban, egy eszmét követve, majd kijelenti, “ő már nincs ott, és Dúró Dórának sem lehet már sokáig ott maradni”.

PestiSracok facebook image

Pintér Dúrónak a nemzeti-radikális politizálás folytatását javasolja, és azt, hogy találjon maga mellé olyan embereket, akik mellette állnak.

- áll az üzenetben. Hozzáteszi, tenni máshol is lehet, ehhez nincs szükség egy múltját megtagad pártra.

Emlékezetes, Pintér Attila, a Jobbik VIII. kerületi önkormányzati képviselője április végén kilépett a pártból, mivel vállalhatatlannak tartotta a Jobbikot. A politikus portálunknak akkor elmondta, az utolsó csepp az volt a pohárban az volt, hogy a választási vereség után Vona Gábor és más jobbikos politikusok együtt tüntettek és tüntetnek Budapest utcáin a szocialistákkal és Gyurcsányékkal.

Eközben Dúró Dóra szerdán a Facebookon a következőt írta:

Mint kifejtette: a Pongrátz Andrással folytatott megbeszélés nyomán, vele egyetértésben hozott döntéséről tájékoztatta a Jobbik elnökségét, és a "kompromisszumos váltóember" megtalálása érdekében tárgyalást kezdeményezett a pártvezetéssel. Dúró Dóra bejegyzésében kitért arra is, hogy ellenáll "minden anyagi és hatalmi csábításnak", nem enged semmilyen külső nyomásnak és fenyegetésnek.

- fogalmazott a politikus. Dúró Dóra azt írta: ha az elnökség nem hajlandó Toroczkai László vagy más, a kongresszus 46 százalékának akaratát hűen képviselő jelöltnek adni mandátumát, akkor annak végső sorsát a június 23-ai gyűléstől teszi függővé. Ezt Toroczkai már szervezi is,

Facebook-bejegyzése

szerint az eseményre Ásotthalmon kerül majd sor.

Pintér Attila nyílt levélének teljes szövege itt olvasható, Dúró Dóra bejegyzése pedig itt.

Forrás: Facebook, fotó: jozsefvaros.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.