A Mecsekhez hasonló pusztítást tervez a fővárosi, Péterffy Attila vezette cég, ezért másodszorra rendelt el változtatási tilalmat Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a kaszásdűlői erőmű felhúzása ellen – mondta Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere Pécsett, Kővári Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az Összefogás Pécsért Egyesület vezetője elmondta: Budapesten Péterffy nem korszerű, nem hatékony és nem környezetbarát erőművet akar létrehozni.
Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere hétfőn Pécsre látogatott, ahol megbeszélést folytatott a Civilek a Mecsekért Mozgalom vezetőjével, Vicze Csillával és megismerte a mecseki tarvágások történetét. Ezt követően Kővári Jánossal, az Összefogás Pécsért Egyesület elnökével tartott közös sajtótájékoztatón megfogalmazták aggályaikat a magát zöldpolitikusnak tartó Karácsony Gergely által támogatott Péterffy természetkárosító tevékenysége kapcsán – értesült a PestiSrácok.hu. A baloldal által támogatott, a pécsi polgármesterségre pályázó Péterffy Attila erdőirtásának hárommillió tonnányi fa esett áldozatául a Mecsek erdeiben, hogy az akkoriban általa hét évig vezetett Pécsi Hőerőművet kiszolgálja, majd mostanában Budapesten a Főtáv–Kiserőmű Kft. igazgatójaként a kaszásdűlői biomassza-égető erőmű projektgazdájaként a pilisi erdőket veszélyeztesse.
Óbudán másodszorra rendelünk el változtatási tilalmat a területre, mert egyáltalán nem látható, hogy mit tervez a Főtáv, illetve a baloldali politikus
– mondta Bús Balázs, majd hozzátette:
fontos tapasztalatot szereztünk ma a pécsi Mecsek-védőktől; nekünk, óbudaiaknak is meg kell védenünk a Pilis erdőit és fáit.
Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke hangsúlyozta: szomorú, hogy a baloldal pécsi polgármester-jelöltje Budapesten ugyanazt a tevékenységet akarja folytatni, amit annak idején Pécsett, vagyis azt, hogy a környékbeli erdőkből kitermelt fákat használják áram előállítására, ami már nem korszerű és nem is hatékony, emellett tönkreteszi a környezetet. Az ÖPE elnöke közölte: a pécsiek büszkék a Mecsekre, büszkék a fáikra. Nem véletlen lett idén a pécsi mandulafa Európa Fája, amelyre negyvenezer, döntő többségében pécsi szavazat érkezett.
Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS