A Medián felmérése szerint megelőzte a választani tudó biztos szavazók körében a Jobbik az MSZP-t. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatását csütörtökön megjelent számában ismertette a HVG.
Az április 25. és 29. között készült reprezentatív kutatása alapján a Jobbik a teljes népességben és a választani tudók között is második helyen áll a Fidesz mögött. A Medián szerint a Fidesz támogatottsága a választani tudó biztos szavazók körében 56 százalékra nőtt, a Jobbik 17, az MSZP 14 százalékon áll. Így ezen pártok képviselői szinte biztosan bejutnak az Európai Parlamentbe (EP).
A kutatás szerint a másik három párt bejutása igencsak kérdésesnek látszott április végén: a biztos szavazók között az LMP és az Együtt-PM is 4-4 százalékon, a Demokratikus Koalíció (DK) 2 százalékon állt, miközben az EP-választáson 5 százalék a bejutási küszöb. A május 25-ei választáson a válaszadók 46 százaléka gondolja biztosnak a részvételét.
A Medián arra is rákérdezett, mennyien vettek részt az áprilisi országgyűlési választáson. A valós részvételi aránynál lényegesen többen, 75 százaléknyian “emlékeztek” úgy, hogy a parlamenti választáson szavaztak – derül ki a felméréséből. (Az április 6-ai választáson 61,73 százalékos volt a részvétel.) A győzteshez húzás visszamenőlegesen is megfigyelhető: ha a választók úgy szavaztak volna, ahogyan emlékeik szerint tették, a kormánypárt a voksok 53 százalékát kapta volna.
A Fidesz választási győzelme a lezárult ciklus kormányzati teljesítményét is felértékelte: az Orbán-kormány munkájával csak 2010-ben volt a mostaninál magasabb az elégedettség, miközben 37-ről 44 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint Magyarországon jó irányba mennek a dolgok – olvasható a HVG-ben.
A Nézőpont Intézet kedden közölte, hogy a május 6-8. között végzett reprezentatív felmérésük szerint a részvételüket biztosra ígérő szavazók 46 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re, a Jobbik és az MSZP 15-15, az Együtt-PM és az LMP 10-10, a DK pedig 4 százalékos eredményre számíthat az EP-választáson.
mti
Facebook
Twitter
YouTube
RSS