Pesti Srácok

A Miniszterelnökség közleményben tette helyre a Pedagógusok Szakszervezetét

A Miniszterelnökség közleményben tette helyre a Pedagógusok Szakszervezetét

A Pedagógus Szakszervezetnek nem erőssége a szövegértés. Nem tudták ugyanis értelmezni Gulyás Gergely kormányinfón elhangzott szavait, ezért következetesen mindent IS visszautasítottak. A Miniszterelnökség most közleményben válaszolt nekik, rávilágítva, hogy meglehetősen hiteltelen a szervezet részéről érdekvédelmi csoportként hivatkozni magukra, mikor a kampány során egyértelműen a baloldal támogatásában merült ki a tevékenységük.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) úgy ítéli el a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentését, hogy – mint a nyilatkozatból kiderül – maga is egyetért vele – közölte pénteken a Miniszterelnökség. Mint írták: az aggódás a tanárok megbecsüléséért "különösen hiteltelen egy olyan szakszervezettől, amely annak a baloldalnak a kampányát támogatta és ma is azokkal a pártokkal fúj egy követ", amelyek mindent megtesznek Brüsszelben, hogy a pedagógusok kormány által tervezett, az elmúlt 30 évben példátlan nagyságú béremelését megakadályozzák. Hozzátették:

A PSZ által megfogalmazott kritikák valóságtartalmával kapcsolatban kiemelték: Magyarországon minden tankerületnek esélyegyenlőségi intézkedési terve van. A tervek végrehajtását a kormány az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban több mint 10 milliárd forinttal támogatta. A beiskolázási körzetek kialakításakor évről évre fontos szempont a szegregáció kiküszöbölése – folytatták, emlékeztetve arra, hogy 2015-től kötelezővé tették az óvodáztatást, így a cigány gyerekek is teljes körű iskolai felkészítést kapnak. Megemlítették a tehetséges diákok felzárkózását segítő országos hálózatként működtetett Arany János Programot, amelyben kollégiumi elhelyezést, ösztöndíjat biztosítanak. Tanodákat hoztak létre – tették hozzá –, amelyek délutáni foglalkozásokat, tanulási lehetőséget biztosítanak az arra rászorulóknak.

PestiSracok facebook image

Kitértek arra is, hogy a halmozott hátrányokkal küzdő cigány lányok végzettség nélküli iskolaelhagyásának csökkentéséért külön programot indítottak és létrehozták a roma szakkollégiumi rendszert, hogy több cigány fiatal tanulhasson tovább a felsőoktatásban. Az új pedagógus-életpályatörvénynek és a pedagógusok arra alapozott béremelési programjának éppen az az egyik célja, hogy a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása javuljon – hangsúlyozták. A törvény szerint a kedvezményezett és felzárkózó településeken, továbbá azokban az iskolákban, ahol a hátrányos helyzetű diákok aránya a 10 százalékot meghaladja és felzárkóztató programot folytatnak, 20 százalékkal magasabb fizetést kapnak a pedagógusok - olvasható a Miniszterelnökség közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.