Pesti Srácok

A Momentum nyomdokaiba lépett Magyar Péter, aki újabb NOlimpiára buzdít, miközben Karácsony Gergelyt zsarolja

A Momentum nyomdokaiba lépett Magyar Péter, aki újabb NOlimpiára buzdít, miközben Karácsony Gergelyt zsarolja

Ismételten nekem kellett Magyar Pétert szemléznem, de most nem bántam meg. Ilyen burkolt zsarolást ugyanis már régen láthattunk, a TISZA párt elnöke ugyanis nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy ő ugyan nem jelöl senkit főpolgármester-helyettesi pozícióba, azonban, ha Karácsony Gergely esetleg nem az ő pártjából választ magának helyettest, akkor bajok lesznek. Többek között például nem támogatja a budapesti olimpia ötletét, amihez a főpolgármesternek már éppen kedve lett volna... Milyen érdekes, hogy a baloldal számára hihetetlen szitokszó az olimpia, ha Budapesten rendezik. Magyar Péter pedig ugyancsak elindult a Momentum által kitaposott nolimpia ösvényen.

Nagy hibát vétettek az örökmozgót kutató garázs-tudósok, hogy nem éltek azzal a lehetőséggel, amit Tolkien sírja kínál, mióta az Amazon Gyűrűk ura sorozatba kezdett, és azzal, amit Karácsony Gergely politikai szövetségesei megválogatásával csinál. Ennél a két dolognál ugyanis jelenleg semmi nem pörög nagyobb fordulatszámon.

Igaz, meg kell hagyni, Gergő most nem önszántából válogat partnereket, hanem azért hagyja magára a DK-t (miután nekik kampányolt az EP-választáson, és lényegesen kisebb erőbedobással az önkormányzatin), mert azt szeretné, hanem mert Magyar Péter nemes egyszerűséggel megzsarolta.

A piramisjátékok Jim Jonesa ugyanis legutóbbi Facebook-bejegyzésében alig rejtett üzenet küldött Karácsonynak. Történt ugyanis, hogy Magyar a fővárosi közgyűlés kapcsán leszögezte nagyon határozott elvárásait a főpolgármesterre szemben. Első sorban kijelentette, hogy senkivel nem köt koalíciót, azért összehívta a közgyűlésben résztvevő összes párt képviselőit, ahol azonban a Fidesz nem jelent meg, ezért valahogy mégis kizárólag az ellenzékiekkel sikerült egyeztetni.

PestiSracok facebook image

Ezután jött a zsarolás

Másnak ugyanis nem igazán nevezhető Magyar kijelentéseinek logikája. Az Ötker Fred Asteire-e ugyanis kijelentette, hogy az ő pártja nem jelöl föpolgármester-helyettesi pozícióra senkit, viszont nem is támogatja sem Karácsony korábbi főpolgármestereit, de a Fidesz jelöltjét sem. Ezután nagyvonalúan Karácsonyra bízza a döntést, hogy mit tesz, jelöl-e ő a TISZA soraiból valakit (de kik azok, könyörgöm?), megtartja régi bandáját, vagy jelöl egy kormánypártit, de a két utóbbi esetben a tiszások nemmel fognak szavazni.

Hogy ez miért lenne zsarolás?

Nos azért, mert ha Karácsony a régi ismert társait választja helyettesének, akkor azokat a TISZA és a Fidesz nem támogatja, ha kormánypárti politikusokat, akkor a teljes ellenzék fordul vele szembe. Ha viszont a TISZA soraiból választ helyettest, akkor az ellenzék nagy valószínűséggel támogatja a döntést (bár a DK biztosan be fog rágni).

Karácsony tehát egy ultimátummal néz szembe, amit csak úgy oldhat fel, ha teljesíti a hungaro L. Ron Hubbard követeléseit. Meg kell hagyni elegánsan sarokba lett szorítva, plusz pont Péternek. Ami szintén érdekes Magyar zsarolásában az olimpia kérdése, hiszen kijelentette, hogy ő semmi képpen nem támogatna egy budapesti rendezvényt, Karácsony azonban az utóbbi időben már mutatott hajlandóságot arra, hogy ebben a kérdésben kiegyezzen a kormánnyal Így tehát, ha megadja magát Magyarnak, akkor újra pörgetnie kell egyet az álláspontján.

Ha ezt a tervet Magyar Péter találta ki, akkor el kell ismerni, ravaszabb, mint hittük, ugyanolyan idegesítő, de ravasz....

Forrás: Facebook; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.