Pesti Srácok

A móri mészárlásért ártatlanul elítélt Kaiser Ede: ezúttal is ártatlan vagyok! (videó)

Négy év fegyházat kért az ügyészség Kaiser Edére, ha a móri mészárlásért ártatlanul elítélt férfi beismeri tettét az előkészítő ülésen és lemond a tárgyalásról való jogáról. Ezúttal lőfegyverrel való visszaéléssel vádolják, miután tavaly Csepelen az autóa egyik ülése alatt forgótáras pisztolyt találtak a rendőrök. Kaiser azt mondta a tv2 Tények símű műsorának, hogy ezúttal is ártatlan, semmi köze a pisztolyhoz. Kérdés, az ítélkező bíró mit szól majd a bizonyítékokhoz. A tárgyaláson majd kiderül, mert Kaiser elutasította az ügyésztség ajánlatát.

Ismét bíróság elé állt Kaiser Ede. Az ügyészség négy év fegyházat kért a móri mészárlásért tévesen elítélt Kaiser Edére a bűncselekmény beismerése esetén. Kaiser azonban nem tett vallomást az előkészítő ülésen, ügyét így hamarosan a bíróság tárgyalja.

Kaiser a tv2 Tények című műsorában nyilatkozva tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

PestiSracok facebook image

- mondta a Tényeknek a korábban 18 évre ítélt Kaiser Ede, aki 2020-ban szabadult a budapesti, Kozma utcai börtönből. Most azt állítja: ebben az ügyben teljesen ártatlan.

Életfogytiglanit kapott jogerősen Mórért, tévesen

A 2002 májusában elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri mészárlás kapcsán Kaiser Edét tévesen életfogytiglani fegyházra ítélték, az ítélet később jogerőre emelkedett. Fordulat csak 2006 októberében állt be, amikor egy amatőr régész megtalálta Tarján közelében, egy erdőben elásva a Mórhoz és a valódi elkövetőhöz is köthető fegyvereket, illetve fegyveralkatrészeket. Kiderült, Kaisernek nincs köze a a móri rablógyilkossághoz. A két valódi elkövető Nagy László és Weiszdorn Róbert volt. Kaisert más rablások miatt végül 18 évre ítélték. Büntetésének letöltése után, 2020. június 1-jén szabadult.

Kiemelt kép: Kaiser Edét jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélték a móri mészárlás miatt, tévesen. Most ismét vádlott (Fotó: PS-archív)

Forrás: tv2 Tények/Bors/PS

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.