Pesti Srácok

A múltat végképp eltörölni – A történelmet is átírná Tusk kormányzata

A múltat végképp eltörölni – A történelmet is átírná Tusk kormányzata

A kommunisták nem változnak, a céljuk továbbra is a gyökértelenség, a történelem hamisítása, maguk felé ferdítése. Mióta pedig Lengyelország "európai értelemben vett jogállam lett", azóta Tusk és bandája teljes gőzzel azon van, hogy a maguk képére formálja az országot és a történelmet. Most például minden a kereszténységre és a magyar-lengyel kapcsolatokra vonatkozó részt kivennének a tananyagokról.

Felháborító lépésre szánta el magát Donald Tusk. Az új liberális lengyel kormány olyan mértékben ferdítené el a történelemoktatást, hogy az számos neves történésznél kiverte a biztosítékot.

– közölte az MTA Magyar-Lengyel Történeti Bizottsága a Do Rzeczy beszámolója alapján. A Bizottság reakciójában arra utal, hogy Donald Tusk oktatási minisztériuma karcsúsítani akarja az általános és középiskolai tantárgyak alaptantervét. A szervezet azzal érvel, hogy a tárca tervei három helyen is nem megfelelő módon hivatkoznak a lengyel-magyar kapcsolatokra – írja a Mandiner. A XIV. és XV. századi lengyel-magyar együttműködés, valamint Báthory István uralkodása is kikerül az alaptantervből, amely egyben torzítja a magyar felkelések hangvételét is. A Bizottság hangsúlyozta, a módosítások nem lesznek pozitív hatással a lengyel diákok történelmi ismereteire.

PestiSracok facebook image

Az MTA Magyar-Lengyel Történész Vegyesbizottsága nyilatkozatát 32 lengyel és 32 magyar történész írta alá, jónéhányan közülük igazi szaktekintélyek. A nyilatkozatot dr. Mitrovits Miklós történész fogalmazta meg és juttatta el a mai napon Lengyelország budapesti nagykövetségéhez. Mint állásfoglalásukban írták:

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/PAP/Pawel Supernak

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?