Pesti Srácok

A nagy német októberi szocialista forradalom, avagy égethet a tűzszínű zászló

A nagy német októberi szocialista forradalom, avagy égethet a tűzszínű zászló

Világot megváltó szabadság zászlaját fújja az októberi szél. Éljen a vörösbe burkolózott Németország és a nemzetköziség. Múlt vasárnap Csipkerózsikaként ébredt fel az eddig kapitalista álomba ringatott nép és 16 év után megéhezett a szocializmusra. Olaf Scholz modernkori Marx-Engels-Leninként (+Sztálin) meghirdette a szociális igazságosság programját és lerohanta vele a haladó német közvéleményt, megjegyzem nem is eredménytelenül.

SÁRVÁRI PÉTER

A vörös polip fokozatosan akaszkodott rá csápjaival az addig CDU/CSU szövetséget dicsőítő köztelevízióra a választások előtti hetekben. Armin Laschetet, a CDU kancellárjelöltjét, először „csak” locsi-fecsi elméleti emberként (theoretische Scwätzer) állították be a kancellárjelölti vitákon, majd a szavazás napján az egész média attól volt hangos, hogy Laschet még a voksa leadására is alkalmatlan, mivel a kamerák számára jól látható módon fordítva, a saját pártjára leadott szavazatával kifele, dobta be az urnába a szavazólapot. De kiket zavar, hogy egy politikus a saját pártját támogatja? A németeket IGEN. Ki akarták nyittatni az urnát, mivel Laschet szavazata érvénytelen. Tettével a szavazás titkosságát megsértette. Vajon ellenkező esetben, ha az SPD-re szavazott volna, duplán számított volna a voksa?

A berlini szuper választási napon ez sem lett volna kizárt: a német fővárosban egyszerre tartottak szövetségi, képviselőházi és kerületi választásokat és ezek mellett népszavazást.

PestiSracok facebook image

A szocdemek a számok zsonglőrei

Azt mindig is tudtuk a szocialistákról, hogy különös zsonglőrei a számoknak és 110 százalékkal is tudnak választás nyerni, ha éppen rendelkezésükre áll néhány teherautónyi kék cédula. De a német fővárosban épphogy túl keveset szállítottak le a szavazólapokból.

Érdekes anomália, hogy a szövetségi választásokkal kapcsolatos lapok fogytak el a leghamarabb. A Szavazat Számláló Bizottságok tagjai előre jelezték a problémát, de az utánpótlás órákkal később érkezett meg a Berlinben kialakult dugók miatt. Végül biciklikkel sikerült célba juttatni a hiányzó papírokat. A legtöbb választópolgárnak nem volt kedve kivárni a fennakadás elhárítását, így közülük jó néhányan szavazás nélkül távoztak. Most már értjük kitől tanulta Karácsony Gergely a főpolgármesterséget.

Feltűnően sok érvénytelen szavazat

A szavazófülkék előtt kígyózó sorok mellett akadt még egy probléma. 99 választókerületben feltűnően sok érvénytelen szavazat futott be a berlini képviselőház jelöltjeire. Ez számszerűsítve 13 120 hibás szavazólapon leadott voksot jelent. Sőt mi több, 16 választási kerületben több szavazatot adtak le, mint ahány választásra jogosult személy él a körzetben. Már szinte meg sem lepődünk, hogy a vörös koalíció (SPD-Zöldek-Baloldali Párt) újabb cikluson át irányíthatja a német fővárost. Mondhatjuk úgy is, túl jól sikerül az 5 éves terv.

Fel vörösök, proletárok, csillagos, katonák! Nagy munka vár ma reátok, állnak még a paloták! De még mennyire, hogy állnak, hisz a lakásszövetkezeteket irányító burzsoázia kiszipolyozza a szegény népet, azzal, hogy lakbért fizettet velük. A vasárnapi népszavazáson a lakáskonszernek meggyengítését szavazták meg a berlini polgárok. Ezt a baloldali vezetés 240 ezer lakás kisajátításával, szép modern szóval közösségi tulajdonba helyezésével orvosolja.

Sztálin nem akarna hinni a szemének, ha látná hová „fejlődött” Németország közel 80 év alatt. A modernkori szocialista világforradalom előbb az Egyesült Államokba, majd szépen lassan Európába gyűrűzött be. Proletárok helyett agymosott nyugati haladók éltetik az eszmét, akiknek most lesz 4 évük megtapasztalni, miként éget a tűzszínű zászló.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.