
A 2019-es önkormányzati választáson több megyei jogú város, köztük a baranyai megyeszékhely, Pécs is vörös bárók kezébe került. A Dél-Dunántúl régióközpontja azóta – a hírhedt Toller-érához hasonlóan – komoly adósságot halmozott fel, a polgármester pedig Karácsony Gergely budapesti hisztériapolitikájához hasonlóan állandóan hadakozik a kormánnyal ahelyett, hogy Pécs fejlesztése érdekében konstruktív partnerként viselkedne, a politikai színezetek különbségein felülemelkedve. Az elmúlt napokban a jobboldali honatyák figyeltetésének gyanúja borzolta a kedélyeket a városban.
A pécsi ellenzék, vagyis az ÖPE–KDNP és a Fidesz képviselői a legutóbbi közgyűlésen azt érzékelték, hogy egy kamerával felszerelkezett férfi a közgyűlés alatti tevékenységüket, mozdulataikat rögzítette több mint 6–8 órán keresztül. A baloldali városvezetés képviselőit nem kamerázta az illető, csak és kizárólag a fideszeseket. A gyanú szerint egy felbérelt rögzítőről van szó, amelyet végül maga az érintett a helyi jobboldali honatyák kérdésére megerősített.
Rákérdeztünk a srácra, hogy milyen TV-től van? Mire ő: semelyik, ő az önkormányzatnak dolgozik, és ugyan nem sokat, de fizetnek is neki, hogy minket, csak minket vegyen
– magyarázta Berényi Zoltán, a Fidesz–KDNP-vel szövetséges Összefogás Pécsért Egyesület képviselője a PécsAktuál.hu beszámolója szerint. Végül az ÖPE szóvá is tette mindezt a civil színekben indult, baloldali hátterű polgármesternek. Péterffy Attila a szembesítésnél úgy tűnt, kissé zavarba jött, végül magyarázkodni kényszerült az eset miatt, azonban tagadta, hogy az önkormányzat alkalmazásában állna a kamerázó férfi.
A pécsi jobboldali ellenzék tagjai egyébként meg is nevezték a fiatalembert. Kiderítették, hogy igencsak közeli viszonyban állhat a baloldallal, sőt, még Péterffyvel ölelkezős, átkarolós fotót is mutattak róla, tehát minden jel arra utal, hogy ismerik egymást a DK-s hátszelű, magát „függetlennek” valló polgármesterrel.
A pécsi közgyűlésekről élő közvetítéssel tudósítanak, amit online is lehet követni, a sajtó is ebből szokott dolgozni. Nyilvánvalóan előfordulnak az üléseken újságírók, fotósok, vagy televíziók munkatársai is, akik vágóképeket készítenek, de ez a művelet általában pár perc alatt megvan. Szakmaiatlan lenne több órás vágatlan felvételekből dolgozni, mert nagyon lelassítja a munkát és megterheli a számítógépet, a szakmában ezért célirányosan szoktak „vágóképezni”, vagy illusztrációs képanyagot rögzíteni.
A pécsi ellenzék úgy véli, hogy azért rögzíthetik minden mozdulatukat, hogy abból majd a jövő évi önkormányzati választási kampányra lejárató videókat gyártsanak, vagyis karaktergyilkosságra készülhetnek a Fidesz és szövetségesei helyi képviselőivel szemben. Kérdés, hogy a baloldali városvezetés milyen forrásból fizeti a nyilvánvalóan pártpolitikai célú, lejárató jellegű kamerázást, és mennyire ütközik személyiségi jogi problémákba a jobboldali képviselők minden mozzanatának többórás rögzítése.
A baloldal Big Brother-politikája úgy tűnik, Pécsett is folytatódik. A Nagy Testvér mindent lát, Rákositól egészen Péterffy-ig a bolsevik diktatúra egy lineáris íven, jól tetten érhető módon örökítette át magát – nem veszett el, csak átalakult. Ma már emberéletek nem forognak kockán, ám egzisztenciák, politikai érvényesülési lehetőségek és a tisztességes demokratikus verseny feltételei kerülnek veszélybe a haladók miatt. Üdvösebb lenne, ha őszinték lennének, és nyílt sisakkal vállalnák a választók előtt, hogy a liberálisok a diktatúra legnagyobb fanatikusai, és közük nincs ahhoz, amit úgy nevezünk: jogállamiság.
A nyitóképen az látszik, hogy a felvételeket készítő férfi és a polgármester nem ismeri egymást. Forrás: Facebook
lesi
2023-10-02 at 11:46
no én meg figyelném egy golf ütővel oszt nem köszőné meg
bl
2023-09-29 at 19:17
Tulajdonképpen az emberi természet legalja kommunistaság, mindig is voltak olyanok akik az irigységből/lejáratásból építkeztek és mindig is lesznek.
bl
2023-09-29 at 19:14
+1: Kommunista nem vész el csak átalakul, a lebukás után jön az újratervezés.
bl
2023-09-29 at 18:50
Pontosan kedves Gullwing, pontosan! A bolsik hozzák ami a génjeikben van: árulás, lejáratás, szétkenés, pletyka, intrika, mellébeszélés, értetlenkedés, a fontos dolgokról való hallgatás, stbstb.
Gullwing
2023-09-29 at 17:11
A bolsik csak azt hozzák ami a génjeikben van…
2 ÉNAKI
2023-09-29 at 15:05
Ha a hatalom birtokosai lenne a baloldal,abban az esetben még a teremtett diktatúrajuk is jogállamiság lenne.Ezek csak az egyéni gyarapodás elvét szolgálják,átfogja őket a korrupció. A nép tengene,mint Gyurcsány idején.
Ungarn über alles !
2023-09-29 at 15:03
személyiségi jogok megsértésére hivatkozva meglehetne úsztatni a fiatal csókát, a vén vöröskutya meg majdcsak utána ugrik
Orientál
2023-09-29 at 14:51
Balliberális zöld pécsi városvezetés Péterffy ottani polgármester vezetésével sajnos már nem egy pénzügyi korrupciót csinált.
ViAM
2023-09-29 at 14:35
Ez a kölyök legalább bevallotta. Mást úgysem tudott volna. De mi van azokkal, akik a másik tudta nélkül a számítógépén kukkolják?
Logikus
2023-09-29 at 14:16
Bezzeg, ha a Fideszesek csinálnak ilyet teleharsogja az ellenzék a világsajtót, hogy itt miféle módszerek vannak….