Pesti Srácok

A NATO-főtitkár megbeszélést tervez a francia államfővel a szövetség jövőjéről

A NATO-főtitkár megbeszélést tervez a francia államfővel a szövetség jövőjéről

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden, a szövetséges tagországok külügyminisztereinek másnapi, egynapos tanácskozását megelőzően tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy a jövő hét folyamán Párizsba utazik, és a december elején Londonban tervezett csúcstalálkozó előtt egyeztet Emmanuel Macron francia elnökkel a szövetség jövőjéről.

Macron egy minapi interjúban agyhalottnak nevezte a NATO-t, mivel szerinte nincs semmifajta egyeztetés a stratégiai döntéseknél az Egyesült Államok és európai szövetségesei között.

– jelentette ki Stoltenberg. Aláhúzta: a NATO-tagországok egysége elengedhetetlen, azonban az európai szövetségesek önmagukban nem tudják szavatolni teljes biztonságukat.

PestiSracok facebook image

– mondta. A főtitkár kijelentette: Európának sokkal több erőfeszítést kell tennie saját védelme megerősítésére, de nem a NATO alternatívájaként, hanem olyan módon, hogy az erősítse a NATO európai pilléreit.

– fogalmazott. Hozzátette: az Egyesült Államok a hidegháború óta példátlan módon újra erősíti az európai védelmi képességet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnését (Brexit) követően a NATO védelmi kiadásainak 80 százaléka nem európai uniós tagországoktól fog származni. A főtitkár tájékoztatása szerint a tagországok külügyminiszterei a szerdai találkozón a december elején, Londonban tervezett informális csúcstalálkozót készítik elő, illetve azt a dokumentumot, amely a világűrt hadműveleti szempontból operatív területté nyilvánítja, a légi, a szárazföldi, a tengeri és a kibertér területei mellett.

– mondta a főtitkár. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a NATO űrpolitikája továbbra is védekező jellegű, és teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi joggal. A NATO nem szándékozik fegyvereket elhelyezni a világűrben. A NATO terrorizmusellenes küzdelemben játszott szerepével összefüggésben az Afganisztánban és Irakban tevékenykedő kiképzőmissziók fontos szerepét hangsúlyozta, hiszen ezek egyebek mellett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet és más terroristacsoportok újjáéledésének megakadályozásában nyújtanak segítséget. A szerdai egynapos találkozó részleteit ismertetve Stoltenberg elmondta: a miniszterek más stratégiai kérdések megvitatása mellett áttekintik a NATO Oroszországgal ápolt kapcsolatait, Kína erősödésének várható következményeit, az energiabiztonság és a fegyverellenőrzés jövőjét. Hangsúlyozta: a NATO az egyetlen, amely összekapcsolja Európa és Észak-Amerika nemzeteit a stratégiai biztonsági kihívások kezelésére. A szövetségesek között mutatkozó különbségek ellenére történetének elmúlt hetven évében a NATO erősebbé vált, továbbra is biztonságot nyújt közel egymilliárd ember számára.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."