A Nemzeti Adó- és Vámhivatal indíthat nyomozást a jászberényi választás baloldali kampánytámogatásával összefüggésben – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyben Márki-Zay Péter legújabb elszólása után tettek feljelentést, mert felmerült annak a gyanúja, hogy amerikai pénzekből is kampányolhat az ellenzék az időközi önkormányzati megmérettetésen.
A NAV vizsgálhatja ki, hogy amerikai pénzekből is támogatták-e a baloldal jászberényi kampányát – írja a Magyar Nemzet. A portál úgy tudja, már az adóhivatal asztalán van az a feljelentés, amit a jászberényi választás baloldali kampánytámogatása ügyében tett Tényi István.
Mint ismert, Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában szólta el ismét magát nemrégiben, miszerint a jászberényi időközi önkormányzati választási kampányban Budai Lóránthoz és köréhez, a helyi „lokálpatrióta” egyesülethez is vándorolhattak amerikai pénzek. Ráadásul Márki-Zay kendőzetlenül beszélt arról, a „2024-es modell” az lesz az ellenzék számára, hogy egy civil vagy több civil szervezet támogatásával indul az ellenzéki jelölt, mivel „az embereknek elegük van a politikusokból”. A valóságban mindez persze azt jelenti, hogy a civil szervezetek révén a választási szabályokat megkerülve lesz képes az ellenzék a guruló dollárokból finanszírozni a kampányt.
A portál úgy tudja, bár Tényi István a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) tett feljelentést, azt mégis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságára tették át, ott dől el, indul e nyomozás.
Forrás: magyarnemzet.hu;fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS