Pesti Srácok

Nyugalommal provokál a Fidesz

Nyugalommal provokál a Fidesz
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

A 444 ez fizetős cikkben sírt fel, mert nem engedték az ellentüntetőknek, hogy balhézzanak Győrben. Igen, kérem szépen, most éppen az a baj, hogy a ZOrbán verőemeberei nyugalommal provokálnak.

Ahogy az eddigi Orbán-koncerteken, így Győrben is megjelentek az ellentüntetők, akik persze ismét balhéra készültek (más kérdés, hogy mikor Ambrózy kollégával Kecskeméten véletlenül közéjük keveredtünk, egy húsz év körüli csaj ránk kiáltott, hogy "degenerált tiszások vagyunk", ebből is látszik az eredményességük), most azonban volt néhány srác, akik tanulva például a Gulyás Virággal történtekből, nem engedték, hogy erőszakossá váljanak az ellentüncizők.

Itt kérem mindenki fizetett provokátor
Itt kérem mindenki fizetett provokátor országjárásának dunaújvárosi állomásán, a Dózsa György téren 2026. március 18-án. MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály

Ez viszont nagyon rosszul esett a 444-nek, akik láthatóan nagyon szerették volna, hogy legyen egy is balhé. Fel is sírtak azon, hogy most éppen azzal provokál a Fidesz, hogy nem hagyják, hogy a felhergelt prolik verekedésbe kezdjenek.

Az eset egyébként úgy nézett ki (bár ez a Soros-blog közvetítéséből nem derül ki), hogy a miniszterelnök országjárásának győri állomására megérkezett a belpesti munkásőrség, természetesen mocskos fideszesező és g*ciző plakátokkal, ahogy minden más helyszínre. Ezzel tudniillik az a céljuk, hogy a kisgyerekekkel érkezők megijedjenek, esetleg abból kiindulva, hogy jobb ha a gyerek nem hall annyi káromkodást az utcán, mint egy átlagos RTL reggeli műsorban egy kicsit elbátortalanodjanak.

Most azonban szembe találták magukat néhány tökösebb fazonnal, akiknek ez nem tetszett, és úgy döntöttek, nem engedik be a provokátorokat a tömegbe. Ebből kanyarítottak a 444 szerkesztőségben egy diktatúrázó jegyzetet, amiben természetesen arra utaltak, hogy a Fidesz "fizetett ultrákkal" akadályozták a békés ellentüntetőket. 

Ez egyébként egy nagyon finom logikai láncot is felfed. A jegyzet szerzői ugyanis saját tapasztalataikból kiindulva úgy gondolják, hogy aki részt vesz egy politikai rendezvényen, az kizárólag a pénz miatt lehet ott. Náluk ugyanis így megy. Itt megjegyezném, hogy jó lenne, ha a mi oldalunkon is így menne, sokkal kevesebb cikket ellene írnom, és sokkal több Orbán-beszédet hallgathatnék főállásban.

 

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.