Pesti Srácok

A német kormány bejelentette a jogállamisági Blitzkrieget, miután Angela Merkel elhagyta a házi karantént

A német kormány bejelentette a jogállamisági Blitzkrieget, miután Angela Merkel elhagyta a házi karantént

Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján elmondta, hogy Angela Merkel valamennyi koronavírus-tesztje negatív, szervezetében nem mutatták ki a kórokozót. Így ismét a berlini kancellári hivatalban folytatja munkáját, amelyet otthoni tartózkodása alatt sem szakított meg. A német kormány azt is bejelentette, hogy megünnepelve azt, hogy a nemzetvezető túlélte a merényletet, a nyugati vírusfront bemerevedésével érdeklődésük homlokterébe a keleti jogállamiság kérdései kerültek.

– mondta szóvivője, kiemelve, hogy a kancellári hivatalban is szigorúan betartják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló szabályokat: a munkatársak legalább másfél méter távolságot tartanak egymástól. Így például a kabinet üléseit nem az erre a célra kialakított teremben tartják, ahol a kormánytagok az évtizedes szokások szerint szorosan egymás mellett ülnek egy asztal körül, hanem a hivatal konferenciatermében, ahol legalább két helyet üresen hagynak egymás között. A kormányszóvivő az emberek egymás közötti közvetlen fizikai kapcsolatainak csökkentésére bevezetett szabályok visszavonásának lehetséges menetrendjéről szóló kérdésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy most a korlátozások betartására kell törekedni. A világjárvány jelenlegi szakaszában „nagyon fontos, hogy mindenki kövesse a szabályokat, a húsvéti ünnepek alatt is”.

PestiSracok facebook image

– mondta Steffen Seibert, hozzátéve, hogy a korlátozások legalább április 19-ig országszerte érvényben maradnak.

Maria Adebahr, a külügyminisztérium szóvivője a járvány miatt világszerte bevezetett közlekedési korlátozások révén külföldön rekedt németek hazaszállítására indított kormányzati műveletről elmondta, hogy szűk két hét alatt 194 ezer német állampolgárt szállítottak haza bérelt repülőgépekkel és utazásszervező cégekkel együttműködve, és a járatokra felvettek 3600 nem német európai uniós (EU-) állampolgárt. A műveletet még nem zárták le, mert továbbra is németek ezrei vesztegelnek az EU-n kívül, például Új-Zélandon.

Jogállamisági Blitzkrieg

Steffen Seibert a koronavírus-járvány elleni küzdelem és a jogállamiság kapcsolatáról, valamint a 13 EU-tagország által szerdán kiadott nyilatkozatról újságírói kérdésekre válaszolva kiemelte: a válsághelyzet mindig azt jelenti, hogy eljött a jogállamiság ideje. Arra a kérdésre, hogy a demokrácia magyarországi leépítése nem ad-e okot Angela Merkel kancellárnak arra, hogy kapcsolatba lépjen magyar kollégájával, elmondta, hogy éppen ez adott okot a szerdai berlini kormányszóvivői tájékoztatón tett nagyon világos kijelentésekre, és arra, hogy a külügyminisztérium a szövetségi kormány képviseletében csatlakozott a holland külügyminisztérium által a 13 csatlakozó tagállam nevében kiadott fontos nyilatkozathoz.

A kép egy korábbi német vezető elleni korábbi sikertelen merénylet helyszínén készült

Kifejtette: a koronavírus-járvány gigantikus kihívás, de a járvány elleni intézkedésekkel "az európai alapelvek és értékek keretén belül kell maradni", vagyis tiszteletben kell tartani az emberi méltóságot, a szabadságot, a demokráciát, a jogállamiságot és a sajtó, illetve a véleménynyilvánítás szabadságát. Ez a lényegi tartalma a közös nyilatkozatnak, és ezzel a német szövetségi kormány is egyetért.

Maria Adebahr hozzátette, hogy időközben 18-ra emelkedett a csatlakozó tagállamok száma. Az új csatlakozók között van Magyarország is. Mint mondta, ezek a fejlemények arra a feltételezésre késztetik őket, hogy az EU-s tagországok egy jelentős nagyságú csoportja egyetért abban, hogy közösen beszélni kell az alapértékek és a jogállamiság tiszteletéről, és napirenden kell tartani ezt a témát. Arra a kérdésre, hogy megerősíti-e a kormány, hogy a nyilatkozat Magyarországra és Lengyelországra vonatkozik, elmondta: valamennyi EU-tagállamra érvényesek a nyilatkozatban foglalt megállapítások, azonban a sajtóban megjelent értékelések nem mindig tévesek.

A külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere, Michael Roth az üggyel kapcsolatban a Die Welt című német lap pénteki számában hangsúlyozta: a megértés és a deeszkaláció (a feszültség csökkentése) világos jelére van szükség a magyar kormány részéről. Arról is szólt, hogy be kell vezetni egy úgynevezett jogállamisági mechanizmust, amelynek révén rendszeresen valamennyi EU-tagországban megvizsgálják a jogállamiság elveinek érvényesülését. Mint mondta, ha valamennyi tagállamnak alá kell vetnie magát a vizsgálatnak, nem lehetne azzal vádaskodni, hogy pellengérre akarnak állítani egyes országokat. Kiemelte, hogy pénzügyi szankciókkal kell sújtani az alapértékeket megszegő tagországokat. Hozzátette: nem lehetne megmagyarázni a német lakosságnak, miként fordulhat elő, hogy egy ország EU-s forrásokból finanszírozza az állami beruházások nagy részét, és aztán megsérti az EU elveit.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.