Pesti Srácok

A német külügy szerint az LMBT-közösséget érintő új magyar törvény ellentmond az uniós értékeknek

A német külügy szerint az LMBT-közösséget érintő új magyar törvény ellentmond az uniós értékeknek

A nemrégiben elfogadott magyar törvény, amely tiltja a 18 éven aluliak körében a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését, egyértelműen sérti az Európai Unió értékeit – jelentette ki a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere kedden, Luxembourgban, az általános ügyekért felelős miniszterek egynapos találkozójára érkezve. Michael Roth azt mondta, az Európai Unió elsősorban nem egységes piac vagy valutaunió, hanem értékek közössége.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a magyar törvényt európaiatlannak nevezte, elfogadásáról pedig azt mondta: ilyet a XXI. században nem szabad csinálni.

– mondta.

– hangsúlyozta.

– fogalmazott.

– közölte. A luxembourgi külügyminiszter végezetül reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy az európai értékeket tiszteletben tartsák.

A magyar Országgyűlésben június 15-én elfogadott pedofilellenes törvény rendelkezik a pedofil bűncselekmények elkövetői nyilvántartásának létrehozásáról, és az iskolai szexuális felvilágosító foglalkozásokkal kapcsolatban is megfogalmaz előírásokat.

Forrás: MTI; Fotó: Magyar LMBT Szövetség

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.