Pesti Srácok

A németek megtiltották a lengyeleknek, hogy beszálljanak a háborúba

A németek megtiltották a lengyeleknek, hogy beszálljanak a háborúba

A háborús pszichózis egyik legnagyobb áldozata Lengyelország. Barátaink ugyanis már hónapok óta azon vannak, hogy aztán nagyon szívesen beszállnának Ukrajna légvédelmébe, de ezt nagyjából a "fogjatok le" logika mentén hangoztatták ez korábban is, és nagyon várták, hogy valaki végre rájuk szóljon, hogy ne akarjanak belépni a háborúba. A legújabb tiltás megérkezett, ezúttal Olaf Scholztól.

Ilyen intézkedésekről szó sem lehet. Az USA is nagyon világosan fogalmaz ebben a kérdésben – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár Volodimir Zelenszkij azon kérésére-felvetésére, miszerint a NATO-nak még az ukrán légtérben le kellene lőnie az orosz rakétákat és drónokat. Amint a Mandiner emlékeztet, az előzmények közé tartozik, hogy nemrég Lengyelország vetette fel az orosz rakéták általuk történő lelövésének lehetőségét. Míg Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter azt mondta, ez csak a NATO hozzájárulásával történhet meg,

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter kijelentette, Lengyelország még gondolkozik a felvetésen. Az egészet azonban zárójelbe tette Jens Stoltenberg főtitkár, aki leszögezte: a szövetség nem akar részese lenni a konfliktusnak, ezért nem támogatja Zelenszkij javaslatát. Scholz azt is hozzátette, hogy nem fogják feloldani azt a tilalmat, mely szerint a Németország által átadott fegyvereket Ukrajna nem vetheti be hivatalos orosz területeken lévő célpontok ellen.

Korábban Berlin – ahogy Washington is – csak egy esetben tett kivételt: a Harkiv megyével szomszédos orosz területeket illetően, ahonnan közvetlenül lövik az oroszok Ukrajnát, ám ezeken a területeken is csak meghatározott katonai célpontokat támadhatnak az ukránok nyugati fegyverekkel.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?