Pesti Srácok

A németek többsége szerint hazájuk túl sok menekültet fogad be

A németek többsége szerint hazájuk túl sok menekültet fogad be

A Bild am Sonntag című lapban ismertetett adatok szerint a lakosság szűk többsége, 51 százaléka érzi úgy, hogy túl sok menekültet fogadnak be Németországban. A németek egyharmada, 33 százaléka szerint éppen megfelelő számú menekültet fogadnak be, 11 százalék szerint pedig túl keveset. Vezető ellenzéki politikusok szerint a menedékkérők ismét erősödő beáramlása és az ukrajnai háborús menekültek együtt túlterhelik az ellátórendszert.

– fejtette ki a Bild am Sonntagnak és egy másik vasárnapi lapnak, a Tagesspiegel am Sonntagnak Thorsten Frei, a legnagyobb ellenzéki erőnek, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának igazgatója.

PestiSracok facebook image

– mondta a CDU-s politikus. Az utóbbi követelésről Olaf Scholz egy szintén vasárnapi interjúban elmondta: gondoskodni kell arról, hogy a védelemre nem szoruló menedékkérőket fogadják vissza hazájukban, ezért meg kell állapodni ezekkel az országokkal, hogy az elutasított menedékkérők visszafogadásáért cserébe Németország legális utat nyit a munkavállalók bevándorlása előtt. Az ilyen megállapodások kidolgozása az egyik fő feladata a napokban kinevezett migrációügyi kormánybiztosnak, Joachim Stampnak, a szociáldemokratákkal (SPD) és a Zöldekkel kormányzó liberálisok (FDP) politikusának, aki az első nyilatkozatai alapján megpróbálja elérni az észak-afrikai országoknál, hogy területükön bírálhassák el az Európai Unióba Afrikából menekülni akaró emberek menedékjogi kérelmét.

A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) adatai szerint tavaly 217 744 menedékjogi kérelmet nyújtottak meg Németországban. Ez 2016 óta a legnagyobb szám, az egy évvel korábbihoz képest pedig 47 százalékkal több. A menedékkérők mellett érkezett még nagyjából egymillió ember az orosz támadással szemben védekező Ukrajnából. Ők automatikusan, külön eljárás nélkül védelmet kapnak. Velük együtt 2022-ben érkeztek a legtöbben Németországba egy év alatt a menekültügyi rendszer révén.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Armin Weigel

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.