Pesti Srácok

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felszámolja a korrupciót az egészségügyben

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felszámolja a korrupciót az egészségügyben

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) által felderített leggyakoribb bűncselekmények a hálapénz elfogadása, a közfeladati helyzettel való visszaélés és a védettségi igazolással kapcsolatos visszaélés. Fél év alatt tizennyolc esetben tett feljelentést a felderítést végző NVSZ egészségügyi dolgozók ellen. A megbízhatósági vizsgálat után feljelentett legmagasabb beosztású egészségügyi alkalmazott egy kórház osztályvezető főorvosa volt – minderről az InfoRádióban Váradi Piroska rendőr ezredes, a szervezet korrupciómegelőzési főosztályának vezetője beszélt.

Év elején alakult meg az NVSZ-en belül az egészségügyi szolgáltatók védelmi főosztály, amelynek védetti körébe a kórházak egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottjai mellett a teljes állami egészségügyi szektor beletartozik, ami százharmincezer embert jelent. Az NVSZ az egészségügyben az év eleje óta derít fel bűncselekményeket. A szervezet munkájához június óta már megbízhatósági vizsgálatokat is felhasználnak, és mindemellett korrupciós kockázatelemzést is végeznek. A szolgálat az első fél évben nyolcvanhat ügyben folytatott vizsgálatot, amelyek közül tizennyolc feljelentéssel végződött bűncselekmény alapos gyanúja miatt, a megbízhatósági vizsgálatok egy részét pedig bűncselekmények hiányában megszüntették.

Jelenleg is vannak folyamatban lévő ügyek. Előbbire példa, hogy egy vidéki kórház osztályvezető főorvosát megbízhatósági vizsgálat alá vonták, miután az előzetes kockázatelemzés alapján úgy ítélte meg az NVSZ, hogy fokozott korrupciós nyomás jelentkezhet a munkakörében, ám mivel a főorvos a jogszabályoknak teljesen megfelelően járt el, ezért vele szemben a vizsgálatot befejezték. A tizennyolc, feljelentéssel végződött ügy elemzése szerint a leggyakoribb bűncselekménytípus a vesztegetés, azaz a hálapénz elfogadása, a közfeladati helyzettel való visszaélés – ez teljes mértékben megegyezik a hivatali visszaéléssel, csak közfeladatot ellátó személy az alanya –, illetve a védettségi igazolással való visszaélés.

Váradi Piroska azt is közölte a Magyar Nemzettel: tapasztalataik szerint az eljárások során az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók hasonló arányban érintettek. A korrupciós kockázatfelméréssel kapcsolatban az ezredes asszony kiemelte: az orvosi érdekvédelmi szervezetekkel, az Országos Kórházi Főigazgatósággal folytatott párbeszéd alapján rajzolódott ki, hogy melyek azok a területek, amelyek fokozottan érintettek korrupciós kockázattal. Ilyen a sportorvosi terület, a sportorvosi igazolások kiadása, de azt is tapasztalták, a hozzátartozók részéről is lehetséges a folyamatos nyomásgyakorlás az orvosokra, hogy hosszabb kórházi kezelésre tartsák bent a beteget.

PestiSracok facebook image

A feljelentettek között legmagasabb pozícióban egy fővárosi kórház osztályvezető főorvosa volt. A vizsgálatot az indokolta, hogy felvetődött a gyanú: hamis orvosi igazolások kiállításával nyújt segítséget börtönbüntetésre ítélt személyeknek a büntetésük letöltésének elhalasztásában. Az NVSZ megbízhatósági vizsgálata során a szolgálat tárgyalótisztje háromszázezer forintot ajánlott fel azért, hogy az orvos egy megfelelő hamis igazolást adjon ki a részére, amit a vizsgált személy ki is adott. A NVSZ korrupciómegelőzési főosztály vezetője leszögezte: nem vadásznak a szabálytalankodókra, a szolgálatnak nem az a célja, hogy becserkésszen orvosokat, szakdolgozókat, hanem hogy megtisztítsa az egészségügyet.

Mint portálunk megírta, a Magyar Orvosi Kamara plakátkampányt indított, hogy egyértelműsítse úgy a lakosságnak, mint az egészségügyi dolgozóknak: 2021. január 1-je óta hálapénzt adni és elfogadni is bűncselekmény. Az ország százhatvanhét kórházába egyenként húsz plakátot juttatnak el az Országos Kórházi Főigazgatóság jóváhagyásával. A kétféle plakát egyikén arra figyelmeztetnek, hogy hálapénzt adni és elfogadni egyaránt bűncselekmény, míg a másikon hét pontba szedve ismertetik az egészségügy hálapénzmentességének előnyeit. Az első plakátokat már ki is tették a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházban.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Thinkstock

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.