Pesti Srácok

A NOB szerint ők nem diszkriminálják az orosz sportolókat

A NOB szerint ők nem diszkriminálják az orosz sportolókat

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) "határozottan visszautasítja" Vlagyimir Putyin orosz elnök vádját, amely szerint a nemzetközi ötkarikás testület etnikai alapú diszkriminációt valósít meg az orosz sportolókkal szemben.

A NOB álláspontja szerint az olimpián való részvétel "semmilyen körülmények között nem emberi jog", és azok "a szigorú feltételek, amelyeket a NOB a nemzetközi szövetségeknek szóló ajánlásában megfogalmazott az orosz vagy fehérorosz útlevéllel rendelkező sportolók nemzetközi versenyeken semlegesként történő részvételét illetően, összhangban vannak az Olimpiai Chartával". Az ötkarikás testület hozzátette: ezek az ajánlások éppen azért születtek meg, mert Moszkva és Minszk megsértette az Olimpiai Chartában megfogalmazott elveket.

– mondta Putyin csütörtökön, Permben, az Oroszország sporthatalom elnevezésű nemzetközi fórumon. Az orosz elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a NOB-alapító Pierre de Coubertin és Alekszej Butovszkij óta "sok minden megváltozott, és valami teljesen elveszett".

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy vannak olyan értékek, amelyeket nem lehet elárulni, eltörölni, elcserélni vagy eladni. Véleménye szerint ilyen értékek közé tartozik a sport és annak egyesítő ereje, és "valójában ez a nemzetközi sportmozgalmak lényege".

A NOB tavaly február 28-án azt javasolta a nemzetközi sportszövetségeknek, hogy akadályozzák meg az Ukrajna ellen háborút indító Oroszország és a konfliktusban őt támogató Fehéroroszország sportolóinak nemzetközi versenyeken való részvételét. Idén márciusban a nemzetközi ötkarikás testület végrehajtó bizottsága azt indítványozta, hogy az orosz és fehérorosz sportolókat semleges státuszban engedjék vissza a sport világába, de csak azokat, akik nyilvánosan nem támogatták az ukrajnai háborút, és nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy a nemzetbiztonsági szervekkel. Múlt csütörtökön ugyanakkor a testület végrehajtó bizottsága azonnali hatállyal felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottságot (ROC), mivel fennhatósága alá vont több sportszervezetet a megszállt ukrajnai területeken. A döntés automatikus következménye, hogy a ROC nem működhet nemzeti olimpiai bizottságként és nem részesül az olimpiai mozgalom bevételeiből. A határozat viszont nincs hatással arra, hogy orosz versenyzők semlegesként részt vehetnek-e a jövő évi párizsi játékokon. Utóbbiról – amint azt a NOB szóvivője, Mark Adams jelezte – "a megfelelő időben" dönt a nemzetközi ötkarikás testület.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?