Pesti Srácok

A palesztin külügyminiszter kizárja a közös kormányzás lehetőségét a Hamásszal

A palesztin külügyminiszter kizárja a közös kormányzás lehetőségét a Hamásszal

Egyelőre kizárta a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista Hamásszal való közös kormányzás lehetőségét Rijád al-Malki, a Ciszjordániában működő Palesztin Nemzeti Hatóság külügyminisztere szerdán Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésének margóján nyilatkozva.

Malki hangsúlyozta, hogy nem most van a megfelelő idő egy nemzeti egységkormányra. Úgy véli továbbá, hogy a hatóság szakértői kormány létrehozását támogatja, amelynek feladata a palesztin életek megmentése és a háború befejezése. Amint ez megtörtént, lehet elgondolkodni a választásokról, amelyekre még nincs időpont - tette hozzá. A gázai övezeti helyzet miatt hétfőn mondott le Rámalláhban a Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök vezette kabinet. Malki szerint a palesztinok ezzel mutatták meg, hogy készek egy új kezdetre. Mint mondta, hajlandó tovább szolgálni, de nem kívánja átvenni a kormányfői tisztséget.

Malki mindemelett hangsúlyozta, hogy az új kormány nemcsak a megszállt Ciszjordániáért, hanem a Gázai övezetért is felelősséget akar vállalni. Világos ugyanakkor, hogy minden kormány kudarcot fog vallani, ha az izraeli megszállás folytatódik - tette hozzá. A Palesztin Nemzeti Hatóság kormányozza az Izrael által megszállt Ciszjordánia egyes részeit, a Gázai övezetet azonban a Hamász uralja. Malki kiemelte, hogy nem kerülhető meg a kétállami megoldás, mivel szerinte Izrael sosem biztosítana azonos jogokat a palesztinoknak egy közös államban. Hozzáfűzte, továbbra is céljuk egymás mellett békés szomszédságban élni Izraellel.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/SOHAIL SHAHZAD)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.