Pesti Srácok

A pártszakadás szélére sodródott az LMP, amiért Simicska és Hadházy a Jobbik ölébe löki a zöldpártot

null

Pártszakadáshoz közeli állapotba került az LMP – értesült portálunk egy, a párt belső ügyeit ismerő informátortól. Forrásunk szerint kibékíthetetlen ellentét alakult ki az ellenzéki összefogást, így a Jobbik javára történő visszaléptetéseket szorgalmazó, sokak szerint Simicska Lajos zsebében lévő Hadházy Ákos, valamint a párt „különutas” politikája mellett kitartó tagok között. Úgy tudjuk, emiatt a párton belül petíció is indult Hadházy Ákos ellen, ezt azonban maga a társelnök és Kanász-Nagy Máté szóvivő tagadja.

Március közepén írtunk a 444.hu terjedelmes elemzése nyomán arról, hogy már egy ideje belső ellentét feszíti az LMP-t. Egyre nagyobb ugyanis a szakadék a párt „különutas” politikáját – azaz a 2018-as választáson való egyedül indulást – szorgalmazók, illetve a kormányváltás érdekében a többi ellenzéki párt, köztük a Jobbik és az MSZP-DK javára való visszalépéseket sürgetők tábora között.

Az LMP kongresszusa először 2012-ben fogalmazta meg azt – a főként Schiffer András alapító, volt elnök által képviselt – felfogást, hogy a párt nem hajlandó együttműködni más parlamenti formációkkal. Akkor ez pártszakadáshoz, Karácsony Gergely és a Párbeszéd Magyarország kiválásához vezetett, de 2014-ben így is sikerült megugrani az 5 százalékos küszöböt. Ez megerősítette az LMP-t, főleg Szél Bernadettet, így egy későbbi kongresszusi határozatban újra az önállóság mellett tették le a voksukat.

Csakhogy a hódmezővásárhelyi önkormányzati választás nyomán felerősödött az a választói akarat, hogy a kormányváltás érdekében fogjanak össze az ellenzéki pártok. Ezért március közepén az LMP Országos Politikai Tanácsa arra kérte a párt elnökségét, hogy ha a 106 jelöltet állító ellenzéki pártok mindegyike hajlik a megegyezésre, akkor az LMP tartson rendkívüli kongresszust a témában. Vagyis, ha létrejön egy széleskörű összefogás az ellenzéki pártok között, akkor az LMP tárgyaljon az esetleges visszaléptetésekről.

PestiSracok facebook image

Hadházy Ákos erre hivatkozva szorgalmazza az együttműködést és a visszaléptetéseket, olyannyira, hogy szerdán azt írta a Facebook-oldalán, hogy amennyiben nem lesz országosan megállapodás az ellenzéki pártok között, péntek délután hajlandó egyoldalúan visszalépni Szekszárdon az egyéni jelöltségtől. Azon azonban érdemes elgondolkodni, hogy Hadházy Ákos, egy párt társelnöke, aki országosan ismert és még némi támogatottsággal is bír, vajon meghoz-e egy ilyen nagylelkű gesztust csak és kizárólag az LMP Országos Politikai Tanácsának döntése miatt, főleg azok után, hogy a nagy ellenzéki összeborulás – látszólag legalább is – megbukott.

Hadházy Ákos távozik a Simicska-féle "paktumhajójaként" elhíresült Magyar Nemzet Szalon rendezvényről - Fotó: Ripost

Itt érdemes felidézni, hogy mi történt pár hónappal ezelőtt: januárban Hadházy Ákos Facebook-posztban ismerte el, hogy kétszer is találkozott Simicska Lajossal és legidősebb fiával, Simicska Ádámmal, akikkel politikai kérdésekről egyeztetett. Nem sokkal később a Ripost írta meg és támasztotta alá fotókkal, hogy Hadházy Ákos Vona Gáborral, valamint Simicska Lajossal és bizalmi embereivel, Schlecht Csabával és Faragó Csabával tárgyalt egy dunai hajón. Arról már az Index írt, hogy a találkozón állítólag szóba került az LMP finanszírozása, valamint a Simicska-birodalom médiatámogatása is. Csakhogy minderről feltehetően nem értesítették az LMP tagságát, mint ahogy valószínűleg arról sem, hogy ezután szorosabbra fűzik a zöldpárt és az egykori radikális Jobbik kapcsolatait. A Ripost akkor azt írta, a párton belül az is felmerült, hogy Hadházy Ákost korábban is Simicskáék küldték a pártba, hogy előkészítsen egy hatalomátvételt. Sokan politikai puccsnak minősítik a történteket és puccsistának tartják Hadházyt. Emlékezetes az is, hogy a Jobbik lebukott egy hangfelvétellel, amikor pénzt kínáltak a kiskunhalasi LMP-s jelöltnek a visszalépéséért. Azóta az LMP több körzetben is visszalépett a Jobbik javára, miközben egyelőre semmiféle (nyilvános) ellentételezést nem kaptak a gesztusaikért.

Miközben tehát a Simicska Lajoshoz hű Hadházy Ákos az ellenzéki összefogást mímelve igyekszik visszalépésre bírni az LMP-seket természetesen főként a jobbikos jelöltek javára, aközben Szél Bernadett vagy Ungár Péter igyekszik a párt önállóságát legalább részben megőrizni.

Szél Bernadett rendszeresen erős LMP-ről beszél, aminek feltétele lenne, hogy a lehető legtöbb helyen versenyben tudják tartani jelöltjeiket. Ez annál is inkább fontos lenne, mert sokan nem értenek egyet Hadházy és Simicska elképzeléseivel: néhány hete például Takács Lajos országgyűlési képviselőjelöltjük nyilatkozta azt az Echo Televízióban, hogy ha tudja előre, hogy koordinálni kell más pártokkal, akkor nem indul.

Az LMP belső ügyeit jól ismerő informátorunk szerint mára már odáig fajult a Hadházy Ákos elleni tiltakozás, hogy aláírásgyűjtés is indult ellene a párton belül. A pattanásig feszült helyzet miatt pártszakadás közeli állapot alakult ki, ezt a feszültséget azonban a párt – érthető módon – a vasárnapi választásig igyekszik a szőnyeg alá söpörni. A konfliktusról a párt szóvivőjét is megkérdeztük: Kanász-Nagy Máté tagadta a petícióról szóló hírt, állítása szerint még csak szándék sincs ilyesmire.

A szóvivő arról is beszélt, az LMP a leginkább ellenálló bármilyen befolyásszerzési kísérlettel szemben.

A szóvivő Hadházy Ákosnak az összefogást, Szél Bernadettéknek pedig az egyedül indulást szorgalmazó kijelentéseivel kapcsolatban úgy fogalmazott: nincs ellentét a két politikus nyilatkozatai között: az LMP szeretett volna egy széleskörű megegyezést, ami nem jött össze, de nem tettek le róla, hogy még összejöjjön (mint ismert, a visszalépésekre holnap 11-ig van lehetőség.)

Hadházy Ákos esetleges visszalépéséről pedig azt mondta: tudnak a társelnök szándékáról, hiszen erről Hadházy előzetesen már egyeztetett a párton belül. Kanász-Nagy Máté szerint valóban lehet számítani a visszalépésre, ugyanakkor hozzátette: „holnapig még van néhány óra, hátha összejön valami megegyezés”, és végül nem kerül rá sor.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.