Pesti Srácok

A pedagógusok hetven százaléka egyetért, hogy díjazásuk vegye figyelembe a teljesítményt

A pedagógusok hetven százaléka egyetért, hogy díjazásuk vegye figyelembe a teljesítményt

Már 15 ezer pedagógus véleményezte a pedagógus teljesítményértékelési koncepciót – írta a Belügyminisztérium hétfői közleményéből.

A közlemény felidézi: a pedagógus-teljesítményértékelési rendszer koncepciójára vonatkozó anonim véleménynyilvánítás lehetőségével egy hét alatt több mint 15150 fő élt. Az Oktatási Hivatal 2023. március 6-án elektronikus úton juttatta el az intézménytípusoknak megfelelő kérdőíveket a pedagógusoknak, a kérdőív kitöltésére továbbra is van lehetőség.

A Belügyminisztérium emlékeztet rá, hogy az új teljesítményértékeléssel kapcsolatban a pedagógusok körében korábban végzett online felmérés eredménye szerint a válaszadók 70 százaléka egyetértett azzal, hogy díjazásuk a jövőben vegye figyelembe a teljesítményt. Az első részeredmény szerint a válaszadók többsége meghatározó szerepet tulajdonít az értékelési szempontrendszerben az adott intézmény sajátosságainak, és egyetért azzal, hogy a teljesítményértékelés során nem más intézmények pedagógusaihoz, hanem az adott nevelőtestületen belül célszerű viszonyítani az oktató-nevelő munka hatékonyságát. Az értékelésben az igazgató szerepét tartják elsődlegesnek. A tárca a pedagógusok válaszai alapján dolgozza ki a teljesítményértékelés végleges szempontrendszerét, ezért a Belügyminisztérium valamennyi pedagógust arra kér, hogy éljen a koncepció véleményezésének lehetőségével, töltse ki a kérdőívet, vegyen részt a hivatás jövőbeli elismerésének kidolgozásában.

Mint ismert – a teljesítményértékelési rendszer kialakítása mellett – a kormány további pedagógus-béremelést is tervez a háború és a szankciók okozta nehéz helyzet ellenére. Amikor Magyarország megkapja a hazánknak jogosan járó uniós forrásokat, akkor a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus-béremelés következhet, ezzel az idei béremelés mértéke – a már megelőlegezett 10 százalék helyett – januárig visszamenőleg 21 százalékos lesz. A következő három évben is folytatódhat a béremelés, amit a kormány 2030-ig a diplomás átlagbér emelkedésével arányosan indexál majd.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.