Két, csütörtökön közzétett tanulmány is azt állapította meg, hogy a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kiemelkedően hatékony a vírus fertőzőbb mutációi ellen is – számolt be róla csütörtökön az amerikai sajtó.
Az eredmények azt mutatják, hogy a kétdózisú oltás, amelyet az elsők között engedélyeztek sürgősségi használatra, és az egyik leggyakrabban használt oltóanyag az Egyesült Államokban és más országokban, védelmet nyújthat a koronavírus-járvány új hullámait okozó, fertőzőbb változatok ellen is az egész világon.
Az egyik tanulmányt a New England Journal of Medicine című amerikai egészségügyi hetilapban publikálták, és több mint 200 ezer katari ember adatain alapul. Valamennyiüket a Pfizer–BioNTech vakcinájával oltották be. A vizsgálatok kimutatták, hogy a kutatásban résztvevők 89,5 százalékos hatékonysággal bizonyultak ellenállónak az először az Egyesült Királyságban azonosított vírusvariánssal szemben. A szakmai körökben B.1.351 változatnak is nevezett, először Dél-Afrikában azonosított változat ellen pedig 75 százalékos hatékonysági arányt rögzítettek.
A második tanulmány a The Lancet című, holland tulajdonban lévő, de New Yorkban, Londonban és Pekingben is szerkesztőséggel rendelkező orvosi hetilapban jelent meg, és több mint 230 000 koronavírussal fertőzött, január 24-e és április 3-a között vizsgált izraeli lakos adatain alapul. Az izraeli egészségügyi minisztérium és a Pfizer kutatói megállapították, hogy az oltás körülbelül 95 százalékos hatékonysággal megelőzte a további megbetegedéseket a fertőzőbb változatokkal szemben, a 16 évesnél idősebb emberek körében. A 85 éves, vagy idősebb embereknél a Pfizer–BioNTech vakcinája 94 százalékos hatékonyságot mutatott a mutációkkal szemben. A Pfizer–BioNTech kutatói folyamatosan vizsgálják, hogy szükség van-e emlékeztető oltás beadására a koronavírus-fertőzés esetében. A szakemberek úgy gondolják, hogy az esetleges harmadik oltás a már beoltott embereknél nagyobb immunreakciót válthat ki a fertőzőbb variánsokkal szemben.
Ingyenes oltás az olimpiai sportolóknak
A Pfizer és a BioNTech csütörtökön közösen jelentette be, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), amelyben azt vállalják, hogy koronavírus elleni oltást biztosítanak az idei nyári tokiói olimpián résztvevő sportolóknak és csapattagoknak. Az oltások kiszállítása még ebben a hónapban elkezdődik. A Tokiói Olimpiai és Paralimpiai Játékok a tervek szerint 2021. július 23-án kezdődnek.
A Pfizer és a BioNTech elkötelezettek amellett, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy véget vessenek ennek a világjárványnak, és hozzájáruljanak ahhoz, hogy a világ visszatérhessen a normalitás érzéséhez
– mondta Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója.
Büszkék vagyunk arra, hogy szerepet játszhatunk az oltások biztosításában a sportolóknak és a nemzeti olimpiai küldöttségeknek
– fogalmazott az amerikai vállalat első embere. Thomas Bach, a NOB elnöke közleményben szögezte le:
ez az adomány újabb eszköz az intézkedéscsomagunkban, amellyel elősegítjük, hogy a Tokiói Olimpiai és Paralimpiai Játékok minden résztvevő számára biztonságos legyen. Egyúttal szolidaritást vállalunk szívélyes japán házigazdáinkkal.
Bach hozzáfűzte:
felkérjük a közelgő olimpiai és paralimpiai játékok sportolóit és a résztvevő küldöttségeket, hogy mutassanak példát és fogadják el az oltást, ahol és amikor csak lehetséges.
A mostani adomány a legújabb erőfeszítés a júliusi tokiói játékok körüli egészségbiztonság megerősítésére. Egyes kritikusok szerint még mindig túl korai megrendezni a legjelentősebb sporteseményt, amelyet egy évvel ezelőtt a járvány miatt már elhalasztottak. Egy korábbi döntés értelmében külföldi nézők nem tekinthetik meg a helyszínen az olimpiát, és a szervezők továbbra is tárgyalnak arról, hogy a hazai nézők jelen lehetnek-e.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS